Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Halál és a elmúlás: így beszélj gyermekeddel ezekről a témákról

Bár a Mindenszentek és a Halottak napja a naptár szerint mögöttünk van, az elmúlt napok temetőlátogatásai mindenkinek a lelkére hatottak - felnőttekére és gyermekekére egyaránt. Íme néhány tanács, hogy hogyan beszélj a gyerekeddel a halál és elmúlás témájáról.

A halál és az elmúlás témája egy idő után elkezdi érdekeli a gyereket. De hogyan beszéljünk erről őszintén? Íme néhány jó tanács ehhez a szakembertől:

Bár a Mindenszentek és a Halottak napja a naptár szerint mögöttünk van, az elmúlt napok temetőlátogatásai mindenkinek a lelkére hatottak - felnőttekére és gyermekekére egyaránt. A kicsik ilyenkor hosszabb ideig foglalkoznak a halál kérdésével, a szülőknek pedig gyakran nehézséget okoz, miként is álljanak hozzá a nem egyszer tabuként kezelt témához. B. Szirtes Dóra, Ösztönanyu, Montessori pedagógus szerint azonban addig érdemes beszélni az elmúlásról, amíg a gyermek érdeklődik iránta.

A halál mindig jelen van az életünkben, körülvesz bennünket, így nem csak Halottak napján érdemes beszélni róla - mondja a szakértő. Hozzáteszi, természetesen október végén, november elején, a hagyományos temetőlátogatásokkor fontos témájává válik a kicsiknek, annak ellenére, hogy a halottainkra nem csak dátumokhoz, ünnepnapokhoz kötődően érdemes emlékeznünk.

-mondja B.Szirtes Dóra.

A Montessori pedagógus szerint a halált a felnőttek is gyakran tabuként kezelik, holott természetes velejárója az életnek, s ha mi is így tekintünk rá, a gyermekeink sem fognak megriadni tőle. A szakértő szerint azonban a Halottak napját követően akár még hetekig is foglalkozni fognak a kicsik az elmúlás kérdésével, ha pedig kifejezetten érzékeny periódusukban vannak, akár még tovább is kérdezgethetnek ezzel kapcsolatban.

- Teljesen természetes a gyermekek aktív érdeklődése a halál iránt. Ez az érdeklődés jellemzően 4 és 6 éves kor között szokott csúcsosodni. Beszéljünk velünk minél nagyobb természetességgel erről! A természet körforgásával remekül tudjuk szemléltetni számukra az elmúlást. Ősz végén, tél elején a falevelek megfigyelésével - lehullanak, meghalnak. Tavasszal újabb megfigyeléssel - új levelek jelennek meg a fákon. Nyáron említhetjük a virágokat is, amelyek elhervadnak, majd egy másik kinyílik helyettük – magyarázza B. Szirtes Dóra.

Ösztönanyu azt javasolja, vegyünk elő bátran régi képet, videófelvételeket elhunyt szeretteinkről, meséljünk róluk szívet melengető történeteket, emlékezzünk azokra az alkalmakra, amikor közösen boldog pillanatokat éltünk meg.

- Arra is számíthatunk, hogy a gyermekünk meg fogja kérdezni, hogy "Anya, Te is meghalsz?" Ilyenkor nem érdemes hazudni, kedvesen mondjuk el, hogy egyszer majd igen, de az nagyon sokára lesz - fűzi hozzá B. Szirtes Dóra.

A hit kérdése

Ösztönanyu kiemeli ugyanakkor azt is, hogy a halál kérdésekor különösen fontos a tolerancia, a másik hitének és szokásainak elfogadása. Erre nem lehet elég korán megtanítani gyermekeinket.

- Elkerülhetetlen, hogy a gyermek az élete során találkozzon azzal, hogy a családi, egyházi hagyományok eltérőek, a halálról pedig mindenki a saját hite és szokásaihoz kapcsolódóan beszél. Annak érdekében, hogy a kicsik nyitottak maradjanak, elfogadják mások nézeteit, tradícióit, de a saját családjáét is tiszteletben tartsa, érdemes óvatosan fogalmaznunk - magyarázza. "A mi családunkban az a szokás, hogy...", "A mi családunkban úgy hisszük, hogy...", "Mi úgy tartjuk, hogy a halottaink..." kezdetű mondatok önmagukban utalnak arra, hogy a család hogyan vélekedik, de ez nem törvényszerű mindenkire nézve.

Ezt is olvasd el:


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.