Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Haspók vagy? Légy inkább ínyenc, és egészséges!"

A hazai egészségügyi statisztikák fényében nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az egészségmegőrzés egyik fontos pillére a helyes táplálkozás. A "helyes" jelző mögött elsősorban a "Mit és mennyit együnk?" kérdést kell jól megválaszolni, illetve az elméletet gyakorlattá változtatni.

A haspókot lehet, hogy manapság már "nagy zabálósnak", "nagy bendőjűnek", "zabagépnek", vagy valami hasonlónak hívják, a lényeg azonban ugyanaz: Sokat eszik. Túl sokat, s így - nem túlzás azt állítani - minden zabálással percekkel, órákkal, esetleg napokkal rövidíti meg saját életét. Ráadásul általában egy-két fogással akarja degeszre tömni hasát, így azután az étkezés változatosságára, mint az egészséges táplálkozás egyik fő szempontjára, is fittyet hány.

Ma még lehet, hogy büszke is magára, hiszen ehet bármennyit, nem hízik, ám azt nem tudja, hogy emésztőrendszerét súlyosan megterheli, az étkezés egysíkúsága miatt pedig szervezete nem kapja meg az egészségéhez szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat. Kap helyette jó sok fehérjét, szénhidrátot és zsiradékot: Néhány év, s kezdődnek a bajok: cukorbetegség, koleszterinszint, máj és bélproblémák....S jöhet a diétázás, amitől a haspók még jobban szenved, vagy egyszerűen nem tartja be, és tovább ássa saját sírját...

Az ínyenceket sokan titulálják válogatósnak, sznobnak, nagyképűnek... és még folytathatnánk a pejoratív jelzők sorát.

Mint minden kritikának, ennek is van alapja, bizonyos értelemben.

Mert az ínyenc valóban szereti jól megválasztani, hogy mit eszik. Ugyanakkor szívesen "kísérletezik" új ízekkel is, mindent - amit mások is ehetőnek tartanak - hajlandó megkóstolni. Tehát éppenséggel nem "válogatós" - csak a minőségre.

A legfontosabb azonban, hogy az ínyenc attól igazán az, hogy egy-egy étkezés keretében szeret több fogást megkóstolni, ám mindenből csak egy kicsit! Nem véletlen tehát, s nem is csupán az optimális ár/költség arány megteremtése okozza, hogy a top éttermekben az adagok kisebbek az átlagnál. Ezek az éttermek valóban nem a haspókoknak valók, hanem az ínyenceknek, akik számára egy igazi étkezés 3-4 fogásból áll össze. Így összességében jól is lakik, a változatosság kritériumának is megfelel, s ráadásul az ízek harmóniája megteremti a jó közérzetet és a hangulatot, ami az egészség szempontjából szintén nem mellékes!

Az ínyencségnek is vannak természetesen fokozatai. A maximalisták számára csak az abszolút friss alapanyagokból, rafináltan - vagy éppen, az alapanyag domináns ízének megtartása érdekében, nagyon egyszerűen - ízesített fogások, a hozzájuk legjobban illő borok kíséretében tálalva jelentik a tökéletes élvezetet.

Ám ha egy haspók csak az alapelveket átvéve válna ínyenccé, már óriásit lépne előre - saját egészsége érdekében!


6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.