Miért ne söpörjük le azok érveit, akik tartanak az oltásoktól

A most is javában zajló vakcinakísérletek, és azok – zömében – jó eredményei sokunkat optimizmussal és  reménykedéssel töltik el, egyre inkább kezdünk hinni abban, hogy tavaszra az élet visszaállhat a normális kerékvágásba. Ugyanakkor az is igaz, hogy ma még sok mindent nem tudunk ezeknek az oltásoknak a biztonságosságáról és hosszú távú hatékonyságáról.

És sajnos hajlamosak vagyunk ebben a mostani felfokozott lelkiállapotban arra is, hogy összemossuk azokat, akik pusztán csak aggódnak az oltások esetleges mellékhatásai miatt azokkal, akik mindenféle összeesküvés-elméletre alapozva oltásellenes álláspontot képviselnek.

Pedig ez a fajta óvatos, és sok esetben megalapozott szkepticizmus is nagy múltra tekint vissza; a The Conversation néhány példát hoz is, olyanokat, amelyek ezt a fajta hozzáállást erősíthetik.

Történelmi példák

Az oltással kapcsolatos általános szkepticizmus gyakran az állampolgárok államhoz fűződő viszonyának egyik sajnálatos következménye. Az amerikai egészségügy története sajnos számos ilyen példával szolgál; a 20. században az állam által engedélyezett orvosi kísérletek bizony gyakran aláásták a betegek és az orvosok közötti bizalmi viszonyt.

Az egyik ilyen elhíresült ügy a Tuskegee-szifiliszkísérlet volt, amely 40 évig tartott. 1932 és 1972 között az amerikai egészségügyi hatóság munkatársai az alabamai Macon megyében szegény fekete földműveseken tanulmányozták a korábban bujakórként is emlegetett fertőző betegség, a szifilisz élettani hatásait. A kísérletben részt vevő személyekkel nem tudatták, hogy szifilisszel fertőződtek meg, és ahelyett, hogy megfelelő kezelésben részesítették volna őket, csak placebókat kaptak, annak ellenére, hogy a betegség az 1940-es évektől a penicillinnek köszönhetően már kezelhető volt.

Az áldozatok megkövetésére 1997. május 16-ig kellett várni, amikor is Bill Clinton amerikai elnök hivatalosan is bocsánatot kért a hírhedt Tuskegee-szifiliszkísérlet még életben lévő tagjaitól.

Így ez a fajta bizalmatlanság gyakorlatilag az oltás eredetéig nyúlik vissza. A 19. század végén, amikor az angol kormány megpróbálta kötelezővé tenni a himlő elleni védőoltásokat, tömegek tagadták meg, hogy beoltsák őket.

Az oltások mellékhatásairól nem rendelkeztek akkoriban pontos és megbízható tudományos ismeretekkel, így beadásuk gyakran halálos következményekkel járt. Sokan pedig úgy vélték, hogy az oltás egy újabb eszköz a kormányzat kezében, amivel újabb, a társadalom peremén élő rétegeket tud belekényszeríteni a szigorú Viktoriánus rendbe.

Az oltás szorosan összefüggött az úgynevezett „szegény törvényekkel” is, amelyek a munkavállalókat és családtagjaikat a dologház brutalizáló rendszerébe kényszerítették.

Ezeket a tiltakozásokat ráadásul nem is irracionális összeesküvés-elméletek váltották ki. A már így is a társadalom peremén élők attól tarthattak, hogy az oltás további marginalizálódáshoz vezethet. A betegség vagy az alávetettség közötti választás során a Viktoriánus kor munkásszegényei azt választották, amit két gonosz közül a kisebbnek véltek.