Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ők a diákok kedvencei - az irodalomban

A diákok háromnegyede olvasta már Csukás István könyveit, míg negyedük Vámos Miklós és Jókai Anna műveit is lapozgatja. A hazai középiskolásoknak nincs szégyenkezni valójuk a kortárs irodalom ismeretét illetően, bár jóval kevesebb művet olvastak, mint ahány író-költő nevét ismerik. A Felvételi Információs Szolgálat és a Magyar Író Akadémia közös felméréséből kiderült, hogy a felsorolt 39 kortárs író és költő esetében a diákok mintegy egyharmadának ismerősen csengtek a nevek.

Csukás István, Jókai Anna, Vámos Miklós, Karafiáth Orsolya, Darvasi László, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Závada Pál, Nádasdy Ádám, Karinthy Márton szerepel a diákok kortárs irodalmi toplistáján a tényleges olvasmányélmények alapján. Az aktuálisan olvasott könyvek sora azonban nem a kortárs irodalomból, hanem a kötelező olvasmányok köréből tevődik össze ebben a korosztályban. A házi könyvtárból természetesen a szórakoztató irodalom sem hiányozhat, a diákok 20 százaléka romantikus regények után kutat, de a kalandregények, a történelmi és fantasztikus regények is a legkedveltebb olvasmányok között szerepelnek.

Optimizmusra ad okot, hogy a középiskolások 34 százaléka az olvasás mellett alkalomszerűen foglalkozik versírással, és szintén ugyanennyi diák vezet naplót a mindennapjairól. Kicsit kevesebben már a novella- és a dalszövegírással is megpróbálkoztak. Az írói tevékenységgel kapcsolatban a diákok 49 százaléka olyannyira elhivatott, hogy szívesen beiratkozna valamilyen íróképzésre is.

A megkérdezettek többsége személyes témában vezet blogot, saját életéről és érzelmeiről ír, esetleg saját verseit, novelláit, alkotásait jelenteti meg. Az egyéb témájú blogok között szerepel a film, zene, könyv, pénzügy, diéta és fitnesz, pop, art, környezetvédelem, sport, szociális témák, gasztronómia, fotó, filozófia, informatika, szerelem, gyöngyfűzés is.

 

FISZ Hírügynökség


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.