Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Súlyos baleset miatt került közelebb édesapjához Éliás Gyula

Az énekes édesapjának mindkét lába megsérült egy balesetben, így fia és akkori felesége ápolták az egykori sztár DJ-t. Éliás Gyula úgy érzi, szinte csak ekkor ismerte meg igazán az édesapját.

Nem volt könnyű időszak Éliás Gyula életében a 2008-as év, amikor nemcsak saját zenei karrierjének egyengetésére kellett koncentrálnia, de édesapjáról is gondoskodnia kellett.

Édesapám olyan balesetet szenvedett 2008-2009 környékén, hogy mindkét lába leszakadt. Így az akkori feleségemmel egy hónapig mi ápoltuk. Tulajdonképpen ekkor ismertem meg az édesapámat

– mondta a 95.8 Sláger FM-en az énekes, aki nagyon büszke édesapja munkásságára, de nem tagadja korábban nem volt idilli kettőjük viszonya.

Éliás Gyula Sándor Andrással beszélgetett a családjáról (Foto: Sláger FM)

„Nem klasszikus apa-fia kapcsolat volt a miénk, elvált szülők gyermeke voltam. Édesapám egy bohém figura volt a zenei életben. Jött-ment, vitt magával a fellépésekre, amit persze élveztem, hiszen ott töltődtem zeneileg. Az alapokat, a jó zenei ízlést, a muzikalitást tőle hoztam”

– árulta el az énekes, aki sokban különbözik is édesapjától.

Sokkal monogámabb típus vagyok, ragaszkodóbb. Szeretem, ha van társam, igaz az elmúlt egy évben egyedül voltam. Ehhez is meg kellett tanulnom hozzászokni. Most először van ilyen, hogy hosszú ideje egyedül élek. Sokat fejlődtem és tanultam magamról az utóbbi időben, nyilván ebben a járvány is „segített”. Ugyanakkor arra is alkalmas volt az elmúlt két év, hogy dalokat írjak. Így összeállt egy új lemezanyag, amit hamarosan szeretnék megjelentetni

– mondta a Sláger Kult műsorvezetőjének, Sándor Andrásnak Éliás Gyula. A beszélgetés a következő linken érhető el.

Ezt is olvasd el:


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.