Életforma.hu

Egyéb

Kötélhúzástól a breaktáncig

Ezekben a napokban az olimpia lázában ég több millió ember a világon. A 2020-as, azaz a Covid járvány miatt 2021-es olimpiai játékokon új sportágak is bemutatkoztak. Így a gördeszkázás, a hullámlovaglás, a sportmászás, a karate és a baseball, softball szerelmesei is drukkolhatnak kedvenceiknek. Ám aki ezen csodálkozik, annak eláruljuk, a megszokott sportágak mellett régen is voltak különös sportágak az olimpiákon. Ezekről beszélgettem Iváncsó Ádámmal, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum történész-muzeológusával.

Mai szemmel már kifejezetten komikusnak hat, hogy kötélhúzás, kötélmászás, élő galamblövészet is szerepelt egykor az olimpiai sportágak között. A csapatsportok közül pedig a krikett, a krokett, a lovaspóló, illetve az 1908-as londoni olimpián még a motorcsónakverseny is hivatalos versenyszám volt.

Az 1900-as párizsi olimpián még a kötélhúzás is versenyszám volt (Fotó: Olimpiai és Sportműzeum)

Kezdetben a rendezővárosok döntöttek a sportágakról

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság az újkori olimpiák idején, 1896-1924-ig a rendezővárosokra bízta, hogy milyen sportágakat választanak be a versenyszámok közé. – mondja Iváncsó Ádám sporttörténész. Többek között például kerékpáros pólóban, vagy élő galamblövészetben is összemérték képességeiket a sportolók. De akkor még népszerű versenyszám volt a pelota is. A dobójátékot, melyhez speciálisan kialakított, ívelt hajító-eszközök és egy labda szükséges, ma már csak a strandokon játsszuk. A 1908-as londoni olimpián motorcsónakversenyt is rendeztek. Később a szabályok változásával, melyek szerint technikai sportágak nem kerülhetnek be az olimpiai versenyszámok közé, ezt a sportágat törölték.

Hajós Alfréd úszó volt az első magyar aranyérmes olimpikon (Fotó: wikipedia.com)

1948-ig szellemi sportágak is voltak

A szellemi olimpia a művészeti alkotások versenyét jelentette.  Az 1912-es olimpiától kezdődően '48-ig bezárólag különféle művészeti ágakban, mint építészet, zene, szobrászat, irodalom, vehettek részt a versenyzők. Sport témájú alkotásokkal lehetett pályázni. Ezeken a versenyeken számos magyar siker is született. Mező Ferenc, Manó Miltiadész és Hajós Alfréd révén. Utóbbira duplán is büszkék lehetünk. Ő volt Magyarország első olimpiai bajnoka. 1896-ban, az első újkori olimpián, Athénban 13 fokos tengervízben úszva, megnyerte a 100 és 1200 méteres gyorsúszó számot is. Az 1924. évi nyári olimpiai játékok művészeti versenyében pedig egy stadiontervével ezüstérmet szerzett.

 

 

Az első újkori olimpián, 1896-ban Athénban hivatalos versenyszám volt a tenisz (fotó: Olimpiai és Sport Múzeum)

Sportágak, amik anno ki-, majd bekerültek az olimpiai versenyszámok közé

Ilyen például a tenisz - meséli Iváncsó Ádám. 1896 -1924 között a versenyszámok közé tartozott, majd utána egy hosszabb szünetet követően csak 1988-tól került ismét vissza az olimpiai versenyszámok közé. Hasonló a helyzet a golffal, amely 1900-ben és 1904-ben benne volt a programban, majd 2016-ban került ismét vissza, de említhetjük az íjászatot vagy a kosárlabdát is, amely többször is kikerült, majd utána ismét visszakerült az olimpia programjába.

A kerékpáros póló 1908-ban  bemutató sportág volt Londonban (Fotó: Olimpiai és Sport Múzeum)

Több éves várólista az új sportágaknak

Az 1924-es párizsi olimpiától már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vette kezébe a sportágak kiválasztását. Folyamatosan vannak olyan sportok, amelyek bemutató jelleggel vesznek részt olimpiákon, de hivatalosan még nem a program részei. Azaz várólistások. Idén például bekerült a hivatalos sportágak közé a hullámlovagás és a gördeszka, de várólistás még a breaktánc is. Utóbbi művelői abban reménykednek, hogy 2024-ben már ők is szerepelhetnek az olimpia hivatalos programjában. Ha kellő népszerűségre tesznek szert, akkor bekerülhetnek a végleges játékokba. De előfordulnak olyan esetek is, amikor az egyes sportágak elveszítik a népszerűségüket, és ezért kieshetnek a programból.

Az élsport és az olimpiai játékok óriási üzlet

Minden egyes sportág mögött elég komoly lobbitevékenység folyik - magyarázza a sporttörténész. A sportnagyhatalmak komoly befolyással bírnak és be tudnak juttatni olyan sportágakat, amelyek kifejezetten sikeresek az ő országukban. Magyarország esetében például egy érdekesség, hogy a két világháború közötti időszakban, az asztaliteniszben olyan sikeresek voltunk, mint manapság a kínaiak. Viszont hiába próbálkoztunk a '30-as évektől asztaliteniszt az olimpia játékai közé felvetetni. Ez egészen 1988-ig nem sikerült. Csak akkor már sajnos ebben a sportágban nem a magyarok voltak a világ legjobbjai.

Ezt is olvasd el:

Gördeszka: olimpiai versenyszám lett a 80-as évek legmenőbb szabadidősportja

Cholnoky Sára - szörfben neki drukkolunk az olimpián

 


Önkéntes Vízadás: 400 000 liter vizet kaptak Budapest fái

Önkéntes Vízadás: 400 000 liter vizet kaptak Budapest fái 

Valódi összefogást hozott az idei nyár Budapesten: a 10 millió Fa, Budapest Városháza, a BKM FŐKERT és a Beeco térképes applikáció 3000 embert mozgatott meg, hogy a hőségben oltsák a város fiatal faállományának szomját.
Férfiak és a lézeres szőrtelenítés: több, mint esztétika

Férfiak és a lézeres szőrtelenítés: több, mint esztétika 

Az utóbbi években egyre több férfi dönt a lézeres szőrtelenítés mellett, hiszen ez az eljárás nemcsak esztétikailag előnyös, hanem a napi rutint is megkönnyíti.
Képes ellenőrzés: a modern kaputelefonok

Képes ellenőrzés: a modern kaputelefonok 

Elképzelte már, hogy otthona biztonságát a legújabb technológiai eszközökkel helyezheti középpontba?
Miért fáj a kicsik lába, és milyen cipő enyhíti a fájdalmat?

Miért fáj a kicsik lába, és milyen cipő enyhíti a fájdalmat? 

A gyerekek lábfájdalma sokszor elbizonytalaníthatja a szülőket.
Hogyan helyezzünk bordás lemezre csúszásgátló szalagot?

Hogyan helyezzünk bordás lemezre csúszásgátló szalagot? 

A biztonság mindenki számára kiemelten fontos, legyen szó otthonról vagy a munkahelyről. A csúszás megelőzése jelentős mértékben hozzájárulhat a balesetek csökkentéséhez, növelve ezzel a közlekedési környezet biztonságosságát és kényelmét.
Hogyan parkoljunk könnyen a repülőtér környékén?

Hogyan parkoljunk könnyen a repülőtér környékén? 

Gondolt már arra, mennyire stresszes lehet a repülőtéri parkolás, különösen, ha gyerekekkel vagy sok csomaggal utazik?
Biztonság és nyugalom – okos megoldások a mindennapokra

Biztonság és nyugalom – okos megoldások a mindennapokra 

A rohanó hétköznapokban egyre többen keresik a kényelmes, mégis hatékony biztonsági megoldásokat. Nemcsak a férfiak, hanem a nők körében is nagyon fontos szempont a család, az otthon és a munkahely védelme. A modern technológia ma már olyan lehetőségeket kínál, amelyek egyszerre nyújtanak biztonságot és szabadságot.
Mit kell tudni a CASCO-ról?

Mit kell tudni a CASCO-ról? 

A CASCO biztosítással kapcsolatban rengeteg kérdés merül fel, sokan feleslegesnek gondolják vagy éppen túl drágának, pedig nagy segítséget tud jelenteni a hétköznapokban.
Gondoltál-e már a lábtörlő szerepére otthonodban?

Gondoltál-e már a lábtörlő szerepére otthonodban? 

A lábtörlő mindennapi életünk része, mely gyakran háttérbe szorul, mégis kulcsfontosságú szerepet tölt be.
Az arany, mint befektetés: biztos pont vagy kockázat?

Az arany, mint befektetés: biztos pont vagy kockázat? 

Az arany hosszú ideje különleges helyet foglal el az emberek életében, akár ékszerek, akár történelem vagy pénzügyek kapcsán.