GONDOLATOK EGY BOR MELLETT
Sose add fel – vagy mégis?
Kocsis-M. Brigitta műsorvezető, újságíró. Vagy ahogy ő mondja: „hivatásos mesélő”. Mert bármit csinál, valahogy mindig ott köt ki, hogy történeteket mesél: a televíziós és újságírói munkája során, a BorPortré interjúk alatt, az általa tartott képzéseken vagy éppen akkor, amikor verseket, novellákat ír. Vallja, hogy az élet történetek szövevényes hálója. Hétről-hétre megosztja velünk a gondolatait, egy pohár bor mellett. Ma arról, hogy feladni néha nem csak ér, de hasznos is.
Gyakran halljuk motivációs trénerektől, hogy ne adjuk fel, tartsunk ki, nem szabad megállni, nem szabad elengedni. Én magam is nagyon szívósan, megszállott módra tudok küzdeni dolgokért – így fogytam fél év alatt több mint 40 kilót, vagy kezdtem minden családi nyomás ellenére a médiában dolgozni. „Csakazértis” – ezt írtam, így egyben, szinte fogcsikorgatva a ballagási évkönyvbe a „Magamról” részhez. Feladni csak most tanulok – mert igencsak alábecsült képesség ez.
Ha feladsz, ha elengedsz, az nem azt jelenti, hogy már nem szeretnéd. Azt jelenti, hogy elfogadod, bárhogy is lesz. Elfogadod, mert beismered, hogy apró porszem vagy csak a gépezetben, és a buta kis fejeddel nem tudhatod, az-e a jó neked igazából, amit körmöd szakadtával akarsz. Azt meg pláne nem, hogy mi a legjobb út és mód, ahogy megérkezhet az életedbe. Amikor feladsz, akkor csak azt mondod, amit Lovasi András a „Húsrágó, Hídverőben”: „Én idáig jöttem, most dolgozzon a lelkem”. Néha a nem cselekvés a legnehezebb, de legjobb opció – hú, de kemény lecke ez nekem is.
Körülbelül gimnázium óta, amikor egy tehetségkutató verseny kapcsán az Újbuda Tv-hez kerültem, híres műsorvezető akartam lenni. Megőrültem, annyira: a Komlósi Oktatási Stúdióban minden létező ösztöndíjat és tandíjkedvezményt megkaptam, mert MINDENT beleadtam. Az összes szorgalmi feladatot megcsináltam, az összes vizsgát hibátlanra teljesítettem. Mégsem sikerült az eltelt nyolc évben, pedig halálra hajtottam magam érte.
A BorPortrét nem akartam körmöm szakadtából, és ma sem őrülök meg azért, hogy megduplázzam vagy megtízszerezzem a követők számát. Sőt, ha a szívemre teszem a kezem, engem semmi más nem érdekel, csak a nagy szerelmek, a mély beszélgetések és a jó borok. Utóbbi kettő összefonva a BorPortré és az, hogy ebben más is örömet talál, vagy más is hisz benne és beleteszi a munkáját, számomra nettó csoda. Tudjátok, ha belegondolok, ezt az egészet nem is én csináltam. „Feladtam”, mert nem tudtam, mihez kezdjek a pandémia kitörésekor a kreatív energiámmal és szakmai kötelességtudatommal. Aztán figyelni kezdtem a jeleket. Azóta is megyek utánuk és „söprögetek”. Így épül a BorPortré. https://borportre.hu/
Hozzászólás zárolva.