Folytasd a történetet…

Helyszín egy tágas fürdőszoba, amelyben elfér az infra-szauna is. A házaspár – két év együtt élést követően ma ünnepelte a harmadik házassági évfordulót, tehát viszonyuk ötödik éve is lezárult – a lefekvés előtti „tollászkodást” végzi. Bea (28 éves, cégvezető egy bor-nagykereskedésben) éppen lesminkel, Tibor (33 éves, lovakat tenyészt) for men szemránc-krémet visz fel. Összeszokottak. Baráti körben TiBearnak hívják őket, ők is így írnak alá lapokat, íméleket. Este az étterembe csak Bea szüleit, nővérét és sógorát hívták meg. Most a halk zenét egyszer csak Bea hüppögése zavarja meg, amely sírássá erősödik, majd zokogásba csap.

            Tibor hozzálép, átöleli, Bea belekapaszkodik, belefúrja arcát a férfi köntösébe.

– Megint a benti hajtás? Vagy anyád szólt be? Vagy az a hülye…

Bea a fejét rázza, és Tibor összekönnyezett mellkasának mondja:

–         Nem bírom tovább…

–         Állj le, Picim…

–         Nem azt nem bírom – zokogja tovább Bea -, nem bírok így élni… Hadd menjek el.

Tibor megfeszül. Eldobja a krémet, eltolja magától és vasmarokkal megfogja Beát:

–         Hát ezért vagy fáradt mostanában esténként… Van valakid, ugye?

–         Nincs, Tibice… – mondja a nő azonnal, a férfi szemébe  nézve.

–          Ne tibicézz most! Nézz rám továbbra is, és mondjad: mi van? Mi az isten bajod van? Gyereket akarunk, nem? – Eszébe jut valami: – Ezért nem álltál le a gyógyszerrel?! Beszélj!

–         Hadd üljünk le. – A szaunában telepednek le. Tibor továbbra is fogja Bea két karját, az asszony a férfi arcát, nyakát simogatja sírdogálva. – Tudod, hogy szeretlek… Nagyon szeretlek. De nem annyira, nem úgy… Mind a ketten voltunk már szerelmesek, mielőtt találkoztunk… Tudom, érzem, hogy ez nekem  nem olyan… nem annyira… Ezért nem akartam az esküvőt se, emlékezz… A gyerek meg még jobban összekötne, meg nem szabad őt kitenni egy ilyen… Hadd menjek el.