Életforma.hu

ÉLET-MÓD

3 súlyos tévhit a koleszterinről

A „csendes gyilkos” minden harmadik magyart érint, ám mégis keveset tudunk róla, vagy éppen rosszul. A koleszterinnel kapcsolatos három tévhited oszlatunk most el.

2010–2014 között országszerte közel százezer ingyenes koleszterinszint-mérést végzett Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja: a vizsgált nők 39%-ánál, a férfiak 47%-ánál mértek határérték feletti koleszterinszintet.A magas koleszterinszint korai szakaszában még nincsenek tünetek, de megelőzés, ill. kezelés hiányában súlyos rendellenességekhez vezethet.

„Ma már bizonyított tény, hogy a vérben lévő zsírok mennyisége és az érelmeszesedés kialakulása között szoros összefüggés van. Vannak, akiknek születetten (örökölten) sok koleszterin és triglicerid van a vérükben, másoknál elsősorban a hibás táplálkozási szokások vezetnek a vér magas zsírtartalmához. Az életmód megfelelő változtatásával – szükség esetén gyógyszeres kezeléssel kiegészítve – a vér koleszterin- és trigliceridszintje normalizálható, és ezzel a koszorúér-betegség, a szívinfarktus, az agyi infarktus és a hirtelen halál rizikója is csökkenni fog.

Rendszeres mozgással csökkenthető a koleszterinszint Kép: Pixabay

A magas vérzsírszintet nem csak a túl zsíros táplálkozás, hanem a túl sok szénhidrát- és alkoholfogyasztás, a rosszul beállított cukorbetegség, a kövérség (alma típusú elhízás), esetenként fogamzásgátlók és bizonyos gyógyszerek is okozhatják. A vérzsírszint 1%-os csökkentése 2%-kal csökkenti a szívinfarktus és a hirtelen halál veszélyét” – hívja fel a figyelmet dr. Fauszt Terézia belgyógyász-kardiológus főorvos, a Fonyódi Egészségközpont munkatársa.

A mérések alapján minden harmadik magyart érintő felhívásban egyebek mellett az is szerepet játszhat, hogy még mindig sok tévhit kering a koleszterinnel kapcsolatban. Lássuk a három legelterjedtebbet:

1. „Ha nem fáj, nincs baj” - A magas koleszterinszint sokáig nem fáj, nincsenek tünetei, ezért hívják „csendes gyilkosnak”. Az elnevezés sajnos nagyon is találó, hazánkban ugyanis régóta a szív- és érrendszeri eredetű betegségek vezetik a halálozási statisztikákat, amelyek egyik első számú kockázati tényezője a magas koleszterinszint. Ennek kiszűréséhez az ujjbegyből vett egyetlen csepp vér analízise is elegendő – a szűrőkamionban is így mérik a koleszterinszintet.

2. „A koleszterin káros” - A koleszterin a szervezetünk normális működéséhez szükséges, összetett vegyület, amelynek egy részét szervezetünk állítja elő, másik részét pedig a táplálékkal vesszük fel. Két fajtája van. Az LDL, azaz a „rossz koleszterin” lerakódik az artériák falában, és növeli az érelmeszesedés kockázatát. A „jó koleszterinként” ismert HDL ugyanekkor eltávolítja a felesleges koleszterint a sejtekből és plakkokból, azt a májba szállítja, amely újrahasznosítja, tehát véd az érelmeszesedéstől.

A rettegett koleszterin – Életmóddal, vitaminnal is javíthatunk rajta!
„Magas a koleszterinszintem” – halljuk számtalanszor. Azok az emberek, akik ilyen problémával küzdenek, általában vigyáznak az ételekkel és gyógyszert szednek. De valóban van kapcsolat az étkezéssel szervezetbe vitt koleszterin és a szívbetegségek között? A koleszterinszint csökkentése más módszerekkel is lehetséges.

Mérsékelten vagy súlyosan emelkedett (az összkoleszterinszint 5 mmol/l feletti) értékeknél ezért további vizsgálatok szükségesek, amely során az orvos figyelembe veszi az egyéb betegségeket, meghatározza a koleszterin alkotóelemeit, és megméri a veszélyes LDL-koleszterin értékét is.

Egészséges embereknél ekkor 5,2 mmol/liter koleszterinszint fogadható el. Ismert koszorúér-betegség esetén (szívinfarktuson vagy érműtéten átesett) a koleszterin célértéke 3,5 mmol/liter alatti. Míg a trigliceridszint és LDL-koleszterin 1,7 mmol/liter alatt ideális, addig a HDL-koleszterin (jó, védő koleszterin) 1,5 mmol/liter felett kell legyen” – teszi hozzá a doktornő.

3. „A koleszterinszint nem csökkenthető” - Ez így nem igaz, hiszen a koleszterinszint életmódváltással, például a dohányzásról való leszokással, ételeink koleszterintartalmának csökkentésével, rendszeres testmozgással és szükség esetén az orvos által rendelt, jellemzően sztatinterápia követésével hatékonyan csökkenthető.

A koleszterin- és trigliceridszintet az állati eredetű, ún. telített zsírok fogyasztásának kerülésével, valamint gyógyszereléssel tudjuk csökkenteni. A jó, HDL-koleszterin képződését rendszeres fizikai aktivitással, mozgással fokozhatjuk” – foglalja össze dr. Fauszt Terézia, mit tehetünk az egészségünkért.


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.