Életforma.hu

ÉLET-MÓD

5 tipp az anyagcsere fokozására

Ahogy idősödünk, egyre lassul az emésztésünk. Viszont a vágy, hogy megőrizzük ifjúkori alakunkat, cseppet sem lankad. A szakértők szerint fontos, hogy a mindennapi szénhidrát egy részét jó minőségű fehérjével helyettesítsük. Van még ezen felül is néhány trükk, hogyan pörgessük fel anyagcserénket, hogy mire beköszönt a tavasz, újra kirobbanó formában köszöntsük a napsugarakat.

Víz

Nem lehet elégszer ismételni, hiszen mintha sosem tanulnánk meg: a naponta legkevesebb két liter vizet meg kell inni, főleg a dupla kávék és intenzív edzések korában, mikor amúgy is sok folyadékot veszítünk. A víz úgy működik, mint az olaj a kocsiban, sokkal gördülékenyebbé teszi a sejtek munkáját.

Kép: pixabay

Fehérjedús táplálkozás

Természetesen nem mindegy, mivel és hogyan traktáljuk emésztőrendszerünket. Tavasszal iktassuk ki a zsíros, édes fogásokat, igyekezzünk tápanyagban gazdag fehér húsokat és zöldséget, gyümölcsöt tenni az asztalra. A pulykahúsok például színtiszta fehérjék, emésztést fokozó fűszerekkel pácolva, vagy natúran kisütve és salátával körítve hosszú ideig eltelítik, mégsem nehezítik el gyomrunkat.

Böjt

Nem kell három napig vízen élnünk, de az anyagcsere felpörgetésére és az emésztőrendszer optimalizálására az időszakos böjt a legjobb módszer. Próbáljuk meg este hatkor befejezni az evést, és reggel nyolcig kibírni reggeli nélkül. Ez tizennégy óra, hogy a szervezet mindent megemésszen, és arra is maradjon ideje, hogy a felhalmozódott salakanyagot eltávolítsa beleinkből.

Böjti ital, Kép: pixabay

Alvás és stresszűzés

A modern világban kicsit nehéz megoldani, de a napi nyolc óra alvás ideális, hogy a szervezetünk kellő időt fordítson a regenerálódásra. Ugyanilyen fontos, hogy ne idegeskedjünk, és ne szaladjunk állandóan, mert a folytonos problémamegoldás és agyalás az emésztéstől veszi el az energiát, ráadásul az idegeskedés kortizol hormont termel a testben, ami hízásra hajlamosít. Törekedjünk nyugtató hobbikra. Séta a természetben, jógázás, esetleg egy pulykás grillezés a barátokkal?

Fűszerek és teák

Nem muszáj drága táplálékkiegészítőkre költeni a pénzünket. A leghatásosabb anyagcsere fokozók kimondottan olcsók. A zöld tea tisztítja a szervezetet, égeti a zsírt és a salakanyagot, legjobb mindennap egy nagy adagot elkortyolni, és érezni fogjuk áldásos hatását. Az indiai csodafűszer, a kurkuma szintén segíti az emésztést, ráadásul táplálja az ízületeket és remekül harmonizál a pulykahússal. A csípős is jóbarátunk, egy kis chili, bors vagy gyömbér felpezsdíti a tüzet a testben. A fahéjnak is hasonló a hatása.

Kép: gallicoop.hu

Szegény január-február alkalmat ad rá, hogy átgondoljuk szokásainkat, és egészségünk érdekében friss szabályokat vezessünk be étkezésünkben, életmódunkban. Szakértőnk szerint kezdjük rögtön azzal, hogy rászokunk a reggelizésre!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.