Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Döbbenet: vetélést okozhat a légszennyezettség!

Egy magzat elvesztése mindig borzalmas érzés, de talán a legrosszabb az úgynevezett csendes vetélés. Ilyenkor ugyanis semmi sem utal arra, hogy gond lenne, a baba szívhangja mégsem dobban meg a kontrollvizsgálat alkalmával. Ebben pedig bizonyítottan szerepet játszik a levegő minősége is mondja dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos.

Levegő és a baba

A légszennyezettség gondokat okozhat az ember egészségi állapotában - ez talán senkit nem lep meg. Ma már azt is tudjuk, hogy bizonyos anyagok, melyeket a kismama belélegez a szmogos levegőben a magzathoz is eljutnak. Kínai tudósok most azonban arra is találtak bizonyítékot, hogy a csendes vetélés esélye megnő abban az esetben, ha a levegő szennyezettségi szintje magas.

A kutatás 8 évig folyt, és 250 000 nő bevonásával készült. Az adatok pedig egyértelműen igazolták, hogy a finomszemcsés szálló por, a kén-dioxid, az ózon és a szén-monoxid magasabb koncentrációja, illetve az ezeknek való kitettség megnöveli az első trimeszterben jelentkező csendes vetélés kockázatát.A város és a nő

A városi várandós nők a stressz, a munkahelyi egyenlőtlenségek, valamint a családi elvárások mellett még a rossz minőségű levegővel is kénytelenek megküzdeni amellett, hogy az étkezésük - legyen bármilyen kiegyensúlyozott is – a legtöbb esetben nem képes fedezni a tápanyagszükségletüket - de ez nemcsak a városi emberekre igaz. Az olyan megnövekedett tápanyagigényű időszakok, mint a várandósság olyan terhet jelentenek a szervezet számára, amilyent napjainkban támogatás nélkül csak kevesen képesek viselni.

A tápanyagpótlás kiemelt jelentősége abban is megmutatkozik, hogy sajnos napjainkra a spontán vetélések száma egyre nő, dacára az egyre jobb orvosi ellátásnak. A szervezet számára az elsődleges feladat saját fennmaradásának biztosítása, amit a tápanyagokból képes megoldani. Abban az esetben, ha elégtelen a tápanyagellátottság, akkor a várandósság - melyben egy másik élet kifejlődését kell a nő szervezetének támogatnia - vagy egyáltalán nem jön létre, vagy nagyobb eséllyel következik be a tragédia.

Kép: pixabay

A terhesvitaminok körül a piaci légkör igencsak nagy  felhajtást generál. Ez nem is csoda, ha azt nézzük, hogy Magyarországon jelenleg gyakorlatilag minden negyedik terhesség vetéléssel végződik. Ez persze nem csak és kizárólag az ásványi anyag és vitaminhiánnyal magyarázható, ám az okok között jelentős szerepet tölthet be ez is.

Tápanyagpótlás

Alapvetően a tápanyagok pótlása az étkezéssel történik. Csakhogy a méreganyagok, illetve a tömegtermelés az élelmiszereink beltartalmát is jelentősen csökkentették, az utóbbi néhány évtizedben majd a felére. Emellett azonban a test igénybevétele jelentősen megnőtt (gondoljunk csak arra, hogy ma egy nő a gyerekszülés és háztartás mellett dolgozik, sőt keresete a család fennmaradásának is kulcsa, vagyis lényegesen nagyobb a fizikai és a lelki terhelése is) - mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak.

A tápanyaghiányos állapotokkal az a gond, hogy sokszor semmilyen jel nem utal a meglétükre. A test ugyanis egyes, nem létszükségletű funkciókat “leront”, így a szervezet működése zavartalan lehet. Amikor azonban ezeket a funkciókat szeretnénk használni - mint a szaporodás -, akkor már jelentkezik a gond, hiszen már nem kielégítő ezek működése. Éppen ez az oka annak, hogy ma már a szakemberek jelentős többsége javasolja, hogy a kismama már a tervezési időszaktól kezdve szedjen várandósvitamint.

A megfelelő tápanyagpótláshoz a várandósvitaminnak figyelembe kell vennie az eltérő trimeszterek eltérő vitamin, nyomelem és ásványi anyag igényeit is. Emellett fontos, hogy komplex és szerves, biológiailag aktív kötésű anyagokat tartalmazzon a kiválasztott készítmény. Nem elég ugyanis beszedni az ajánlott mennyiséget, nagyon fontos az is, hogy az anyagok megfelelően hasznosuljanak. A szerves kötések (-citrát; -glükonát) esetében a hasznosulás akár 80%-kal jobb, amit tovább fokoz a komplexitás, hiszen az egyes anyagok segítik mások felszívódását, mint a cink és a réz esetében.

Költözzünk?

A szervezet ideális működéséhez valószínűleg nem a városi környezet a legmegfelelőbb, de kevesen engedhetik meg maguknak azt, hogy idilli zöld környezetben éljenek, hiszen a munkájuk a városhoz köti őket.

Mindenképpen fontos, hogy a szervezetünknek megadjuk, amire szüksége van. Töltsünk sok időt a természetben, hiszen az erdőkben a levegő minősége is lényegesen jobb, és figyeljünk arra, hogy a test megkapja a szükséges tápanyagokat, hiszen így képes felvenni a harcot az olyan romboló tényezőkkel szemben is, mint a légszennyezettség.

(Forrás: ratkotunde.hu)


Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.