Ne becsüljük alá félelmeiket!
Természetes, hogy az idősebb szeretteink aggódnak a koronavírus-járvány kitörése miatt. A telefonbeszélgetéseinkben a kezdetektől mutassuk ki, hogy megértjük a félelmeiket, és szeretnénk megismerni aggodalmaikat. A beszélgetéseink arra is lehetőséget adnak, hogy lássuk, mi miatt aggódnak, és miben segíthetünk nekik. Ne szakítsuk őket félbe: ha ezt tesszük, félő, hogy nem mondják el majd minden problémájukat! Figyeljünk és hallgassunk!
Legyünk megértőek!
Nézzünk magunkba, és vizsgáljuk meg, hogyan reagálhatnánk pozitívan idős rokonaink aggodalmaira. Elképzelhető, hogy nem rólunk mintáznák az ‘Együttérzés’ szobrát, de most itt az idő, amikor ezen lehet és kell is magunkban dolgozni! Higgyük el, meglesz a jutalma: elégedettebbek, megértőbbek, és mentálisan nyugodtabbak leszünk mi is.
Figyeljünk oda, hogy ők is figyelhessenek ránk!
Ez nem mindennapi helyzet, de a telefonhívások alkalmával próbáljunk meg nyugodtnak maradni, hogy segíthessük, és támogathassuk idősebb szeretteinket ezekben a nehéz időkben. Ne felejtsük el, ha a híváskor nem látjuk egymást, jobban kell figyelnünk arra, hogy követhető legyen a mondanivalónk! Éppen ezért ne beszéljünk túl gyorsan, szánjunk időt a hívásra! Sok idős embernek gondot okoz, ha rövid időn belül millió információval, vagy kérdéssel bombázzák őket. A sürgetés miatt az idősek azt gondolhatják, hogy nem hallják, vagy nem értik meg őket. Gyakori visszakérdezéssel győződjünk meg róla, hogy szerettünk mindent értett-e abból, amit mondtunk neki. Ne beszéljünk, inkább beszélgessünk!
Legyen a telefonhívás egy napi program!
Idős rokonaink hívására egy fix napi programként tekintsünk; megbeszélhetjük, hogy a szülőket/nagyszülőket mindig ugyanabban az időben hívja a család. Így válhat egy egyszerű telefonhívás olyan programmá, amire mindkét fél várhat! Akár 2 különböző hívást is tervezhetünk: az egyikben csak felnőttek vesznek részt komolyabb témákkal, a másikban pedig az unokákkal beszélgethetnek a nagyszülők. Tény, hogy ha idős rokonaink nem láthatják szeretteiket élőben, az szorongást vagy szomorúságot válthat ki, de ne feledjük, hogy a rendszeres kapcsolattartás igenis könnyít a távolságokat áthidalni!
Beszéljünk a helyzetről!
Igen, beszélnünk kell a vírusról és arról is, milyen hatással van a mindennapi életünkre. Lehetünk mi is azok, akik elmagyarázzuk a szeretteinknek az aktuális híreket, és lefordítjuk azokat egy könnyebben érthető nyelvezetre. A beszélgetés közben próbáljuk meg kerülni a bonyolult orvosi kifejezéseket, és a hosszas értekezéseket a vírus hátteréről. Nem kell hangosan felolvasnunk minden egyes, járvánnyal kapcsolatos hírt sem az internetről. A pontos, világos, személyes hangvételű beszélgetés és mellette a biztonsági utasítások elismétlése sokkal többet ér, mint egy részletekbemenő, fontoskodó beszéd.
És beszélgessünk másról is!
Kérdezzük meg a nagyitól: Mivel töltötted ma a napod? Mit főztél? Mit nézett tegnap este papa a tévében? Hogy vannak a virágok? Tud-e új trükköt a kutyus? Még ha a világunk bizonyos értelemben sokkal kisebb lett, akkor is dolgozunk, gondolkodunk, emlékezünk és álmodozunk. Ezekről pedig mind beszélgethetünk szeretteinkkel!
Ebben a kihívásokkal teli időszakban úgy támogathatjuk leginkább egymást, ha megosztjuk egymással az érzéseinket. Fiatalként vagy idősként, naiv vagy éppen kritikus hozzáállással is lehetünk elfogadóak a másik gondolatai, érzései, félelmei és sebezhetősége iránt – a lényeg a nyitottság és az őszinteség!
Ne becsüljük alá a rendszeres telefonhívások nagyszerű erejét, amelyek segítenek összetartani a családot akkor is, ha fizikailag távol vagyunk egymástól!
Vigyázzunk egymásra!
