A pszichológusok szerint ilyenkor a tudatalattiban kavargó érzelmeink összekapcsolódnak az elvégzendő feladattal, s ellenérzéseink megakadályozzák, hogy elvégezzük, amit kell.

Melyek és milyenek ezek az érzelmek? Például a kudarctól való félelem, amely akár a pánikig is fokozódhat . Sokszor a félelem nem is reális, csak egy tárgytalan szorongás tör elő az emberből. Másik lehetséges érzelem a düh, a lázadás, mely halasztásra sarkallja az embert.

Bármily furcsa is, de a sikertől való félelem is halogatásra sarkallhatja az embert. A negatív beállítottságú ember nehezen hiszi el, hogy sikere is lehet, ezért szongva addig mondogatja magának, hogy "nekem úgysem sikerül", amíg valóban nem tudja teljesíteni a feladatot. Az ilyen emberek a szorongó halogatók, s a háttérben személyiségi zavarok, pszichés problémák húzódnak meg.

A nyugodt halogatók viszont inkább a kellemesebb elfoglaltságot, szórakozást választjuk, a kötelelesség elvégzése helyett. Ők nem szoronganak, hanem egyszerűen amit kellemetlennek, macerásnak tartanak elvégezni, azzal egyszerűen nem foglalkoznak. Ez éppúgy személyiségi probléma, hiszen mindkét esetben a halogatás valamiféle kibuvó, menekülés a valóság elől.

De mi okozza a halogatást? Minden halogató kifejleszti és fenntartja a saját speciális, nem ritkán bizarr félelmeit. Természetesen mindannyian félünk valamelyest az élet realitásaitól. A változások, az újabb és újabb kihívások, a kemény munka és a bennünket érő frusztrációk mindenki előtt ott tornyosulnak.

Azok, akik ilyen helyzetben elfutnak a félelmek - és a feladatok - elől, és közben azt állítják, hogy minden úgy van jól, ahogy eddig volt, vagy azok, akik a végtelenségig rágódnak a problémákon, és ezért nem tudják megoldani, végül is egyformán halogatnak.

Nagyon elterjedt személyiségi zavarról van szó. Az Egyesült Államokban az egyetemi és főiskolai hallgatók 80%-a szenved attól, hogy rendre nagyon súlyos időzavarba kerül. Valószínű, hogy nálunk sem jobb a helyzet.

 Az örök halogatás ellen egyszerű, de elég hatásos módszer, ha írásos menetrendet, napi, heti, havi ütemtervet készítünk, és annak betartását folyamatosan kikényszerítjük magunkból.

Legyen előttünk a számítógépre ragasztva, vagy az íróasztalunkon, hogy milyen tennivalókat szabtunk ki magunknak, és milyen határidőket adtunk ezek elvégzésére. Esténként dicsérjük meg magunkat, ha teljesítettük. Ha nem, akkor másnap feltétlenül pótoljuk, illetve egészítsük ki az újabb feladatokkal.

Persze a halogatásnak lehetnek mélyebben fekvő okai is. Ha a jóra való restség személyiségünk mélyebb rétegeiben keletkezik, ahonnan alapvető érzelmi, hangulati beállítottságunk, gondolataink, az élethez való viszonyunk is kialakul, keressünk külső,szakértő segítséget a probléma megszüntetéséhez.