Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Ez a kulcs a kisgyermekes szülők életében a mindennapi akadályok megugrásához

Ezek a tippek segítenek a szülőknek, hogy könnyebb legyen ez a mostani őszi időszak.

A koraőszi időszak sok szülő számára okoz kihívást, hiszen a hosszú nyári szünetet követően az óvodai életbe való visszarázódás a legtöbbször nem zökkenőmentes, mire pedig a kicsik megszokják, hogy újra az intézménybe kell járni, jellemzően lebetegednek. De hogyan lehet ezt áthidalni és miként tud egy szülő jól lavírozni az otthon töltött idő és az óvodai lét között?

Szirtes Dóra, Ösztönanyu szerint a kulcs a rezilencia, azaz a rugalmas ellenálló képesség, amely szerencsére bármilyen életkorban fejleszthető.

Vegyük észre, hogy egy megváltozott világban élünk, a mindennapjaink már nem olyanok, mint amiben felnőttünk

– mondja B. Szirtes Dóra, aki szerint a rezilencia a kulcsa a jövőnek és a jelennek is. A rezilencia egy jól ismert fogalom a pszichológiában, arra a képességre szokás használni, amikor jól meg tudunk birkózni a meglepetésekkel és a nem várt akadályokkal. Minél rezilensebbek vagyunk és erre neveljük gyermekeinket is, annál gördülékenyebben tudjuk megoldani az előttünk álló kihívásokat még akkor is, ha az teljesen váratlanul, egyik pillanatról a másikra jelentkezik.

A szülő és gyerek kapcsolatban a kulcsa a rezilencia (Foto: Pexels.com)

Ma már számítunk rá, hogy bármikor karanténba kerülhet a gyermekünk, bejöhet az online oktatás, vagy épp kimarad egy korábban betervezett szünet, esetleg váratlanul egy hosszabb távú otthoni munkavégzésre kell berendezkednünk. A rezilencia itt is kulcsfontosságú: minél rövidebb idő alatt tudunk pánikból megoldásfókuszúvá válni annál gördülékenyebb stratégiákat tudunk kialakítani

– magyarázza a szakértő.

Szirtes Dóra szerint ebben egyszerű praktikák is segíthetnek:

  1. Nézzük mindennek a pozitív oldalát, szánjunk tudatosan időt arra, hogy átgondoljuk a lehetőségeinket és kialakítsunk egy olyan jól működő stratégiát, amit szükség esetén azonnal alkalmazni tudunk.
  2. Próbáljunk meg kialakítani egy olyan időmenedzsmentet, ami akkor is működik, amikor a gyerekek kiesnek az óvodából vagy az iskolából. Mindig legyen egy B tervünk!
  3. Ha kiesik a gyermek valamilyen okból időszakosan az intézményből, hetirend tábla éslineáris naptár segítségével szemléltessük azokat a napokat, amikor egyébként óvoda vagy iskola lenne és törekedjünk arra, hogy ekkor otthon is más legyen az élet. Próbáljunk rávilágítani arra, hogy nem hétvégéről, hanem munkanapokról van szó, amikor a maga módján a szülőnek és a gyermeknek is dolgoznia kell.
  4. Az otthonlét ideje alatt törekedjünk a megszokott napirend tartására, nagyjából fix reggeli ébredésiidőre, a közös reggelizésre. Természetesen nem elvárható a gyerektől, hogy nyolc-tíz óránkeresztül elfoglalja magát, de azt egy jó stratégia kialakításával el tudjuk érni, hogy hosszabb etapokban tudjunk dolgozni. Fontos munkaidő előtt és után a közös idő a gyermekkel, ahogy az is, hogy az ő napi ritmusához igazodjunk. Pl. a délelőtt után az ő délutáni pihenőideje alatt folytathatjuk a munkát, délután ismét kapcsolódunk, éjszaka pedig befejezzük a megmaradt munkánkat. Ezt a stratégiát csak az egyéni igényeink és tapasztalataink alapján tudjuk meghatározni.
  5. Gyakran előfordul, hogy hétközben a gyermek idegrendszere az óvodai és iskolai környezettől telítődik, ilyenkor tudatosan szánjunk időt arra, hogy megálljunk és pihenjünk. A hétvége egyik napját például kinevezhetjük pizsinapnak, amikor nem lépünk ki a lakásból, még a kisboltba sem megyünk ki, hanem tényleg otthon vagyunk. Ilyenkor lehetőségünk nyílik a tevékenységeinket leegyszerűsíteni, tudatosan lelassulni és töltekezni – felnőttek és gyermekek egyaránt.

Ezt is olvasd el:


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.