Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Felnőtt korban is életet menthet

Évente 2-3 millió életet mentenek meg világszerte a védőoltások, mivel 26 különféle betegség ellen nyújtanak védelmet – hívja fel a figyelmet a WHO. Az április 24-én kezdődő Védőoltási Hét kapcsán szakorvosok arra figyelmeztetnek, hogy felnőttkorban is gondolni kell az immunizálásra, többek között a rizikócsoportokba tartozók (HIV-fertőzöttek, krónikus betegek, koraszülöttek, idősek) esetében. A vakcinációval nemcsak magunkat védhetjük, de a családunkat, a környezetünket és a társadalom egészét is.

Védőoltás Etiópiában, Kép: wikimedia

A tiszta ivóvíz mellett a világszerte bevezetett védőoltások jelentik az emberiségnek a legfontosabb népegészségügyi vívmányt: hozzájárulásuk a gyermekhalálozás visszaszorításához és a gazdasági fejlődéshez felbecsülhetetlen, az oltások több millió ember életét mentették már meg. Európa is évezredeken át viselte a nagy járványok rettenetes következményeit, becslések szerint például a népesség negyedét-felét pusztította el a 14. századi nagy pestisjárvány. Sok betegség évszázadokon keresztül tizedelte a gyerekeket, mint például a torokgyík vagy a járványos gyermekbénulás.

- A gyermekkori oltásokról sok szó esik, szerepükkel többnyire mindannyian tisztában vagyunk. Nem tanácsos azonban megfeledkezni arról sem, milyen fontos szerepet játszanak egészségünk megőrzésében egyes felnőttkori oltások, akár egy külföldi utazásról, akár az influenzaszezonról van szó – hívta fel a figyelmet dr. Szlávik János, az Egyesített Szent István Szent László Kórház (ESZSZK) Infektológiai Osztályának osztályvezető főorvosa.

Etiópia, Kép: wikimedia

Nem véletlenül okozott riadalmat a Magyarországon már visszaszorított kanyaró tavaszi felbukkanása. Hamar kiderült, hogy a szövődmények (mint például az agyvelőgyulladás) miatt veszélyes kanyarót Romániából hurcolták be, ahol jelenleg is járvány van, már a 3000-et is túllépte a betegek száma. Nálunk – köszönhetően a magas átoltottságnak – nem kell félni a betegségtől, mióta 1969-ben bevezették a kombinált MMR oltást (kanyaró, mumpsz és rózsahimlő ellen). 1989-től emlékeztető vakcinát is kaptak a beoltottak a tartós védettség eléréséért.

- Aki tehát 1969 előtt született, és a betegség járványos előfordulása ellenére mégsem esett át gyermekkorában kanyarón, jobb, ha beoltatja magát, főleg, ha külföldi utat tervez, például Romániába. Az 1978 után születettek már két adag oltást kaptak 15 hónaposan, majd 11 évesen, így védettnek tekinthetőek. Ugyanakkor a biztosabb védettség eléréséhez azoknak is szükségük lehet az ismétlő oltásra, akik csak egy adag kanyaró elleni oltást kaptak. A kanyaró ugyanis komoly dolog: ez a leginkább fertőző légúti fertőzés a világon – foglalta össze az osztályvezető főorvos.

Kongóban gyógyít a magyar Albert Schweizer
Külföldre ment egy magyar orvos, Dr. Hardi Richárd. De nem Angliába vagy Németországba a jobb és biztonságosabb jövőért, életért, hanem Kongóba. Álma, hogy adományokból létre hozzon egy szemészeti központot. Szervez, épít, és közben műt, mert aki a dzsungelben nem lát, az nem lesz hosszú életű…

Az Egészségügyi Világszervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy a széles körű vakcináció, és az ezzel kialakítható nyájimmunitás nemcsak azokat védi, akik az oltást kapják, hanem azokat az újszülötteket, csecsemőket, akik még túl fiatalok egyes védőoltásokhoz; és azokat, akiknek alapbetegsége vagy a súlyosan legyengült immunrendszere miatt védőoltás nem adható.  Ha tehát az oltás elmaradása miatt csökken a populációs védettség, az adott betegség újra megjelenhet.

- Azt kell megérteni – hangsúlyozta dr. Szlávik János –, hogy a beoltottak nemcsak önmagukat, hanem a szűkebb és tágabb közösséget is védik az egyébként legyőzhető fertőző betegségekkel szemben.  A betegségek kezelése, már amennyiben létezik egyáltalán gyógymód az adott fertőzésre, nagyságrendekkel bonyolultabb, megterhelőbb és drágább, mint a kór megelőzése - összegezte dr. Szlávik János.

 

 


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.