Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Így iszunk mi

A TNS fogyasztói kutatása a 2006-os ivási szokásainkat hasonlította össze a 2012-essel. Jó hír, hogy napi folyadékbevitelünk 5,7%-kal nőtt, viszont az így elért, alig 2 literes napi fogyasztás – különösen a férfiak esetében – még mindig nehezen éri el az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) szerinti megfelelő folyadék-beviteli mennyiséget.

Még mindig nem fogyasztunk elég folyadékot - Kép: Pixabay

A víz- és kávéfogyasztás nőtt, az üdítőitalok és a dzsúzok fogyasztása viszont csökkent. Ez a tendencia különösen az életkor előrehaladtával figyelhető meg. A negyvenes korosztálynál fogy a legtöbb alkohol, de a húszas éveikben járók is egyre több alkoholt, főleg sört isznak. Ráadásul a vízfogyasztás ennél a korcsoportnál a legalacsonyabb. A kutatás eredményeit az Európai Hidratációs Intézet hazai tudományos munkatársa, Antal Emese értékeli.

A TNS közelmúltban publikált fogyasztói felmérése a hazai ivási szokásokat hasonlította össze a hat évvel ezelőttivel. A 2006 és 2012 között eltelt időszak alatt 5,7 százalékkal nőtt a napi folyadékbevitel. Ez az örvendetes tendencia azonban még mindig nem bizonyul elegendőnek ahhoz, hogy elérjük a nemzetközileg megállapított, napi 2-2,5 liternyi megfelelő folyadékbevitelt, ami természetesen nemcsak a vízfogyasztást jelenti, hanem ez az egész étrendre vonatkozik. „Pedig a hidratáltság fontos az egészség és a jó közérzet fenntartásához, de a teljesítményünk is azon múlhat, iszunk-e eleget. A krónikus dehidratáltság súlyos egészségügyi problémákhoz, pl. vesekő, szájüregi betegségek, légzési nehézségek, csökkenő kognitív funkciók és egyéb mentális problémák kialakulásához vezethet” – mondta el Antal Emese.

Több víz, kevesebb üdítő fogy

A kutatásból kiderül, hogy mind csapvízből, mind pedig palackozott vizekből több fogy, mint hat évvel ezelőtt. Míg a csapvíz fogyasztása több mint 40%-kal, addig a palackozott vizeké 18,5%-kal nőtt. Kávéból 9%-kal iszunk többet, mint 2006-ban. Ugyanakkor a szénsavas üdítők fogyasztása 15%-kal, a tej és tejes italoké pedig 30%-kal esett vissza, a legnagyobb vesztes a gyümölcslé, ennek fogyasztása 37 %-kal csökkent.

Az alkohol is jelentős helyet foglal el a folyadékbevitelben

A vízhiány az oka számos panaszunknak
Számos kutatásban megfogalmazták a tudósok, hogy komoly egészségügyi problémákhoz vezet, ha valaki nem iszik meg napi 3-4 liter folyadékot. Olyan betegségeket is ide sorolnak, amelyek első körben “civilizációs betegségként” kategorizáltak, melyek hátterében a stressz, az egészségtelen életmód és a mozgáshiány áll.

A vízfogyasztás a 20-29 éves korosztályban a legalacsonyabb, ez azonban az a korosztály, ahol az alkoholos italok (főként a sör) meghatározó helyet kezd elfoglalni a folyadékbevitelben. A legtöbb vizet a 60-69 évesek fogyasztják, az üdítőfogyasztás (ide értve a dzsúszokat is) az életkor növekedésével párhuzamosan folyamatosan csökken, legnagyobb mértékben a 40-es évek elérésével. Helyét a vízen kívül a kávé, a tea és az alkoholos italok veszik át. A legtöbb alkoholt a középkorúak, a 40-49 évesek fogyasztják. Folyadékbevitelük negyedét(!) az alkoholos italok teszik ki. A jelenséget Antal Emese részben az ízpreferencia változásával is magyarázza, hiszen az életkor előrehaladtával megtanuljuk értékelni a keserű és fanyar ízeket (pl. kávé, vörösbor, sör) az édes íz rovására.

Így iszunk mi, de hogyan isznak mások?

A TNS kutatása több más európai országra is kiterjedt. Érdekesség, hogy a lengyelek alig isznak csapvizet, mindössze 2 százalékát teszi ki napi italfogyasztásuknak, szemben pl. a mi 20 százalékunkkal. Ugyanakkor nagyon szeretnek teázni, éppen dupláját fogyasztják, mint mi, magyarok, pedig nálunk sem elhanyagolható a tea a maga 10 százalékával, sőt az egyik legfontosabb folyadék-beviteli forrásnak számít. A kávé is nagyon népszerű ital Lengyelországban, még a kávézási kultúrájukról híres osztrákokat is megelőzik e tekintetben. A régióban a csehek járnak az élen alkoholfogyasztásban (32%, nálunk ez 21%). A legtöbb vizet az olaszok fogyasztják, itt lényegesen több palackozott víz is fogy. Nyilván a magasabb napi átlaghőmérséklet is közrejátszik abban, hogy majdnem kétszer annyi palack vizet isznak, mint a felmérésben részt vett többi országban.

Mitől van pocakod? Tények és tévhitek
Ön hogy viszonyul a hasához? Naponta hadat üzen neki, vagy elégedett vele, még akkor is, ha korántsem tökéletes? Önben is számtalan kérdés merül fel e kényes testrésszel kapcsolatban? Cikkünkben összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.