Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Így nem akarok gyereket tőled!

A férfi 100 kiló alatt csak karácsonyfadísz - tartja egy mondás, amivel azért van „némi” gond. Egyrészt hozzájárul a testkép torzulások létrejöttéhez, másrészt azt a téves nézetet erősíti, hogy a férfiaknak el kell érnie egy bizonyos súlyt ahhoz, hogy komolyan vegyék őket. Ez pedig komoly hátrányt jelenthet a gyermekvállalás terén, amit mindenképpen tisztázni kell.

A macis pasi és a gyerek

Nagyon sok nő ódzkodik a “kigyúrt” férfiaktól, sőt, sokan egyenesen a pocakos pasikat részesítik előnyben. Ez addig a pontig nem is gond, amíg a pocak kicsi, amikor azonban már nem az, vagy gondok jelentkeznek, akkor újra kell értelmezni a rendszert.

A hasi zsír kialakulása a korra jelentkező gond, amit azonban egyszerűen lehet orvosolni, csupán egészségesen kell étkezni, és mozogni kell. E két tényező pozitívan hat mindenre a szervezetben, kezdve az emésztéstől egészen a nemzőképességig. Erre pedig szükség is van, hiszen ma már ritka, hogy egy férfi a húszas évei elején válik apává, jellemzőbb a harminc éves korszak közepe - vége, amikorra a hasi zsír a mozgáshiány és az egészségtelen életmód miatt megjelenik. De tisztázni kell, hogy a pocak, a túlsúly nemcsak esztétikai probléma, hiszen a hasi zsír hormontermelő egységként is üzemel - mindkét nem esetében.Ösztrogén dominancia

Az ösztrogén egyike a női nemi hormonoknak. Azonban nem csak a nők szervezetében található meg, ahogyan a tesztoszteron sem csak a férfiak szervezetében jelen lévő hormon. Fontos szerepet játszik a szervezet egészséges működésének fenntartásában, de csak egy bizonyos mennyiségig. Amennyiben szintje túlságosan megemelkedik, akkor bár gondokat okoz, mind a hölgyek, mind a férfiak esetében, melynek egyik velejárója a meddőség kialakulása - mondja Ratkó Tünde szülésznő.

A hasi zsír pedig úgy kapcsolódik ide, hogy ösztrogénazonos anyagot termel. Ez nem jelent tetemes mennyiséget, amíg a pocak nem túl nagy, azonban beleszól az egyensúlyba, ha a túlsúly már komolyabb.

Kép: pixabay

Hogy nemcsak egyetlen anyag felelős a megfelelő termékenységért, azt szinte mindenki tudja. Mégis, ha a férfiakról van szó, akkor a cink az egyetlen, amit valóban komolyan vesznek, és hajlandóak is szedni, pedig önmagában ez az egy ásványi anyag kevés, másokra is szükség van a jó eredményekhez.

Egészséges ételek és tápanyagok

Innentől lesz érdekes a kérdés. A férfiak normál termékenysége  tehát elcsúszik akkor, ha nem étkeznek egészségesen, és nem mozognak kellően sokat. De azzal, hogy visszaállítjuk az ideális súlyt, és egészségesen kezdünk el élni, a legtöbb esetben nem tudjuk helyrehozni a nemzőképességben esett csorbát. Ennek oka, hogy a bevitt tápanyagmennyiség nem elegendő ahhoz, hogy orvosolja a kialakult gondot. Ennek nem az az oka, hogy nem eszünk eleget, hanem az, hogy a tömegtermelésnek, vegyszerezésnek, műtrágyázásnak köszönhetően az élelmiszerek beltartalma jelentősen csökkent.

A normál termékenység visszaállításához és fenntartásához tehát szükség lehet segítségre, ami tápanyagpótlás formájában oldható meg. Ott azonban figyelni kell a tápanyagok kötési formáira. A zöldségekben, gyümölcsökben ugyanis a tápanyagok zöme szerves, biológiailag aktív kötési formákkal van jelen, így azok hasznosítása a szervezet számára egyszerű. A táplálékkiegészítőkben azonban sajnos szervetlen formában vannak jelen az anyagok, amik hasznosulása így igen alacsony. Tehát olyan készítményt kell keresni, melyben az anyagok biológiailag aktív formában vannak jelen. Ez praktikusan -citrát és -glükonát kötéseket jelent, melyek segítségével a hasznosulásuk is 80 %-kal jobb lesz.

Emellett fontos, hogy úgynevezett komplex készítményt válasszunk. A természetben bizonyos anyagok elválaszthatatlanul vannak jelen. Ilyen például a cink és a réz vagy a C-vitamin és a vas. Ezek az anyagok segítik a másik felszívódását, beépülését, így fokozva azok hasznosulását.

(Forrás: ratkotunde.hu)


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.