Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Így segítsünk a gyereknek, ha kórházba kerül

Aggodalom és tehetetlenség – ezt érzik a szülők, ha a korábban mozgékony gyermekük kórházi ágyba kényszerül. Adunk 5 tippet ad arra, hogyan segíthetjük gyerekünket egy ilyen nehéz helyzetben.

A K&H gyógyvarázs a február 11-i Betegek Világnapja alkalmából tette közzé ezeket a nagyon hasznos tippeket:

1. Maradjunk higgadtak!

„Minden szülő rémálma, hogy gyermeke egyszer kórházba kerül, természetes tehát, hogy a szülők ilyenkor megijednek, tanácstalannak, tehetetlennek érzik magukat. Fontos tudnunk, hogy amikor egy gyermek ismeretlen helyzetbe kerül, a szülő reakciója jelenti számára az elsődleges viszonyítási pontot a helyzet értelmezéséhez. Éppen ezért, ha a szülő szorong, bizalmatlan, az a gyermekben is szorongást kelt. Sokat segíthetünk tehát neki, ha nyugodtak, szeretetteljesek maradunk, illetve ha elmagyarázzuk, hogy a kórház dolgozói azért vannak, hogy ő jobban érezze magát” – mondta el Gorove Erzsébet, a Pétery Sándor Utcai Rendelőintézet és Baleseti Központ gyermekpszichológusa.

Kép: Pixabay

2. Avassuk be őket!

Az ismeretlentől való félelem a gyerekeket még inkább megviselheti, mint a felnőtteket, ezért fontos, hogy őszinték legyünk velük. Mindenképpen avassuk be őket abba, hogy mi fog történni velük egy-egy vizsgálat során, és várhatóan meddig kell majd a kórházban maradniuk. Használjunk egyszerű, a gyermek számára is érthető szavakat. Fájdalmas beavatkozások esetén legyünk mindig őszinték a várható fájdalommal kapcsolatban, ugyanakkor magyarázzuk el azt is, hogy a beavatkozásra a mihamarabbi gyógyulás érdekében van szükség.

„Az a tapasztalom, hogy a gyermeki fantázia sokszor rosszabbra számít, mint ami valójában történni fog. A kiszámíthatóság egyfajta biztonságérzetet ad, ezért őszinte beszélgetésekkel könnyedén csökkenthetjük szorongásukat” – tanácsolja a gyermekpszichológus.

3. Alakítsunk ki napirendet!

A gyermekek életében a rendszeresség és az állandóság rendkívül fontos, mivel biztonságérzetet nyújt számukra. A pszichológus ezért arra biztatja a szülőket, hogy használják ki a kórházi lét rendszerességét, és igyekezzenek a kórház keretein belül is egyfajta napirendet kialakítani. A normál, megszokott rutin a gyermek számára ismerős, ezért amennyire a körülmények és a betegség engedi, igyekezzünk a számára már megszokott tevékenységeket (pl. játék, meseolvasás, tanulás, másokkal való kapcsolattartás) folytatni.

Türelemjáték a várótermekben
Sok beteg, kevés orvos, megnövekedett várakozási idő. A legtöbb kórház, mentőállomás vagy gyermekorvosi rendelő nemcsak a saját, de a környező települések kis betegeit is gyógyítja, és ügyeletként is funkcionál. A várakozási idő emiatt akár az egy órát is meghaladhatja – derül ki a K&H gyógyvarázs program keretében végzett országos felmérésből.

4. Gyógyítsunk mesével is!

Az úgynevezett varázsmese olyan történet, mely valamilyen hiányállapotból indul, ami miatt a hős útra kel, próbatételeken megy keresztül, útja során különböző segítőkkel találkozik, megküzd ellenfelével, majd hazatér, a kezdetben felbomlott egyensúly pedig a mese végére helye ráll. Mivel az egészség elvesztése is egyfajta hiányállapot, a mese hallgatása közben a gyermek gyakran azonosítja a károkozót betegségével, a hőssel való azonosuláson keresztül pedig megtapasztalja, hogy az egyensúly helyreállítható. Ez segít neki, hogy ő is legyőzhesse saját sárkányát, azaz betegségét. Azzal, hogy a gyermekek azonosulnak a mesehőssel, máris megláthatják, hogy a leglehetetlenebb helyzet is megoldható, jóra fordul, olvassunk ezért  minél többet nekik!

5. Beszéljünk a gyermek érzéseiről, félelmeiről

Mondja el gyermekének, hogy ilyenkor természetes, ha fél vagy sír, segítsen neki saját érzéseiről beszélni. Kisebb gyerekek gyakran könnyebben kifejezik magukat a játék, rajzolás vagy a történetmesélés segítségével. Figyelmesen hallgassa meg gyermekét, és segítsen neki megérteni, hogy ezek az érzések teljes mértékben normálisak és elfogadhatók.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.