Világszerte súlyos problémát jelent a szellemi képességek kóros mértékű elvesztésével járó demencia. Európában több mint 7 millió, Magyarországon legalább 200.000 ember lehet közvetlenül érintett. Ez a betegségcsoport súlyos terheket ró magára a betegre és környezetére, a közvetetten érintettek száma pedig ennek többszöröse! Becslések szerint évtizedünk közepére 150 millió demens beteg él majd a Földön.
A világon a betegséggel és a betegek ellátásával kapcsolatos költségek becsült értéke 2016-ban mintegy 605 milliárd dollár, a magyar GDP négy-ötszöröse.
Hatalmas a gondoskodást nyújtók terhe, Kép: felejtek.hu
Az ápolásban résztvevő hozzátartozók mintegy 40%-a magas vagy nagyon magas érzelmi válságról, stresszről számol be.
Donna Kaye Hill akkor jött rá, hogy nyolcvanéves édesanyja szellemileg hanyatlik, amikor az idős nő arra panaszkodott, hogy nem működik a telefonja. A lánya felhívta a szolgáltatót, akiktől megtudta, anyja három hónapja nem fizeti a telefonszámlákat.
Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez.