Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kellemetlen szagú, kellemetlen emberek

Ha számunkra ismeretlen emberrel találkozunk, legelőször külső tulajdonságaival szembesülünk. Szemrevételezzük az öltözetét, frizuráját, viselkedését, és érezzük az illatát, bár lehet, hogy ez elsőre fel sem tűnik. Pedig minden egyes személy, életünk minden szereplője ilyen módon is kommunikál velünk, üzeneteket küld. Az pedig, hogy ezeket az üzeneteket hogy dekódoljuk, gyakran nem is tudatosul bennünk. 


A tudósokat is régóta foglalkoztatja, vajon milyen mértékben képesek bennünket befolyásolni, a szagok, illatok, milyen módon hatnak ránk, tudatalattinkra, viselkedésünkre. Testünk a szaglás képességének birtokában nem csupán az „érezhető”, konkrét szagmolekulákat észleli, hanem testünk legspeciálisabb jelzéseit, a feromonokat is. Az emberi feromonok nagy hatással vannak viselkedésünkre, testünk funkcióira. Közismert például, hogy közös teremben, például egy kollégium közös hálószobájában vagy börtönben lakó nők menstruációs ciklusa összerendeződik.

Azt is jól demonstrálni tudták kutatók az ún. „izzadt póló” kísérlettel, hogy a feromonoknak hatása van az érzelmekre. A vizsgálat során fiúkról levetett pólókat szagoltattak lányokkal, miközben két kérdést tettek fel: 1) büdös-e vagy kellemes-szagú-e a póló, és 2) vonzó-e vagy taszító, amit szagolnak. A lányok nagy többségben úgy nyilatkoztak, hogy a szagolt pólók ugyan büdösek, de mégis van bennük valami nagyon vonzó. Ez a nagyon vonzó dolog volt a feromon. Láthatjuk tehát, hogy ösztöneink gyakran mást súgnak nekünk, mint érzékszerveink.


Ez azonban nem jelenti azt, hogy mostantól mindenkinek izzadt pólóban kellene töltenie a napjait. Sőt! Azt nyilván senki sem szeretné, hogy kellemetlen szaga alapján váljon emlékezetessé mások számára, hiszen azt szeretjük, ha pozitív tulajdonságaink alapján jegyeznek meg minket.

A kellemetlen szagokhoz ugyanis általában kellemetlen élmények, sőt, emberek is társulnak. Eredeti testszagunkat természetesen befolyásolhatjuk különféle kozmetikumokkal, parfümökkel, dezodorokkal. Testünk természetes illata azonban egyedi, és mint kiderült, elkerülhetetlen, hogy általa üzeneteket küldjünk a külvilág számára. Ezért is törekszünk mindannyian az alapvető ápoltságra, tisztaságra.

Előfordulnak azonban olyan betegségek, elváltozások és állapotok, melyek során akaratlanul is kellemetlen szagot árasztunk. A lyukas fogban vagy gyulladt ínyben elszaporodott baktériumok például képesek megkeseríteni mindennapjainkat, de az ilyen típusú probléma általában a megfelelő kezeléssel gyorsan orvosolható. Nehezebb dolguk van azoknak, akiknek egész életükben fennálló problémaként jelentkezik valamilyen rossz szag.



A hazánkban élő mintegy 800.000 inkontinens például, aki szeretné fenntartani életszínvonalát, és folytatni megszokott, hétköznapi tevékenységeit, nap mint nap szembesülhet a kellemetlen szagok problémájával. Sokan vannak, akik emiatt nem járnak társaságba, mert állandóan úgy érzik, hogy vizeletszaguk van, lehetetlenné válik számukra a normális testmozgás, a fizikai munka, akár a nemi élet is. A vizeletinkontinencia ilyen módon tönkreteheti a társas kapcsolatokat, az életminőséget pedig nagymértékben leronthatja.

Hogy mindez megelőzhető legyen, elengedhetetlen hogy az érintettek törekedjenek a kellemetlen szag elfedésére, melyet elsősorban a szúrós szagú ammónia okoz, miután a bélbaktériumok lebontják a vizeletet. Kedvez ennek a kémiai folyamatnak a levegőtlen, párás meleg is, melyet egyes női inkontinencia betétek is előidézhetnek. Így érthető, miért nem tudja, vagy éppen meri nagyon sok inkontinens az addigi megszokott tevékenységeit folytatni. Számukra kiemelkedően fontos az intim higiénia, a napi többszöri tisztálkodás, zuhanyzás, és a megfelelő eszközök kiválasztása ahhoz, hogy ne érezzék magukat kellemetlenül, ne arról jegyezzék meg őket embertársaik, hogy milyen szagot árasztanak magukból. Hiszen a vizelet szúrós szagát valamennyien kellemetlennek ítéljük meg. A vizelet a vízhez hasonló állagú, amely nem lassan folydogálva, hanem hirtelen csordul ki. A szivárgás megakadályozásához olyan eszközre van szükség, amely nagyon gyorsan elvezeti, és magában tartja a vizeletet, így az biztosan nem szivárog vissza, így nem okoz nedves és kényelmetlen érzést. Ezeket az eszközöket a vizelet speciális tulajdonságainak megfelelően alakítják ki, ezért nem úgy működnek, mint az egyéb egészségügyi betétek. Ennek ellenére sokan választanak ilyen terméket, mert könnyebben hozzájutnak. Ez azonban hosszú távon biztosan nem a megfelelő megoldás!

Ha beleképzeljük magunkat egy ilyen ember helyébe, szembesülhetünk a problémával, mennyire nehéz helyzetben vannak például közeli kapcsolataik szempontjából. Sokan szinte rettegnek attól, hogy intim helyzetben elveszítik a kontrollt, és bekövetkezik az oly kellemetlen vizeletcsepegés. Sokat segíthet a helyzeten, ha az érintett nő beszél erről a problémáról partnerével, persze ez néha nem is olyan könnyű feladat, hiszen jól tudjuk, az inkontinensek között akadnak olyanok, akik saját családjuk előtt is titkolják problémájukat. Ez azonban nem vezeti el őket a helyes megoldáshoz. Mindenképpen tárjuk fel problémánkat családunk előtt, és keressük fel háziorvosunkat, vagy a megfelelő szakorvost, akinek segítségével birtokunkba kerülhetnek az életminőségünk fenntartásához szükséges legfontosabb információk!

Forrás: Prof. Dr. Lars-Gösta Dahlöf, Göteborgi Egyetem, Pszichológiai tanszék


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.