Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Menjek vagy maradjak?

Nagyon sokat jelentenek a családtagok, a barátok, a szomszédok látogatásai egy demens betegnek. Sokan azonban nem tudják, hogy mire számíthatnak egy ilyen találkozáskor, ezért halogatják a látogatást, vagy éppen el sem mennek. Íme néhány hasznos tipp a készülődőknek.

Megfelelő időben látogassunk: Olyan időpontra tervezzük a látogatást, amikor a betegnek a legjobb. Ha úgy tűnik, hogy elfáradt, távozzunk.

Kommunikáljunk:  Gesztusokkal is támasszuk alá mondanivalónkat. Olyan ütemben beszélgessünk, hogy a betegnek legyen ideje reagálni.

Mutatkozzunk be: Ha a beteg zavartnak tűnik, mutatkozzunk be, és mondjuk el, hogy miért jöttünk. „Zsanett vagyok, ma hozzád jöttem látogatóba.”

Emlékezzünk, és nevessünk együttIdézzük fel az együtt megélt humoros pillanatokat. „Emlékszem, amikor együtt…” Élvezzünk ki minden egyes percet!Hallgassuk meg a beteget: Lehetséges, hogy a beteg szeretné megosztani érzéseit. Legyünk nyitottak, és együttérzőek.

A közös érdeklődés segíthet kapcsolatot teremteni: Folytassuk közös elfoglaltságainkat. Hallgassunk zenét, sétáljunk. Olyasmit csináljunk, amiben a beteg ügyes, ami jól megy neki.

Mutassuk ki, hogy törődünk vele: Mindnyájan érzelmekkel, gesztusokkal, érintésekkel kommunikálunk. Ha beszélgetés közben megfogjuk a beteg kezét, vagy mosolygunk, az többet érhet minden szónál.

Készítsünk vendégkönyvet: A demens beteg számára nehézséget jelenthet a hozzá érkezők megjegyzése. A vendégkönyv segítségével könnyebben tud emlékezni arra, hogy ki járt nála, és mi történt ezen idő alatt.

Kép: felejtek.hu

Nagy kihívás lehet egy barátság fenntartása a demenciával élőknek. Mégis, egy olyan érzelmileg felkavaró időszakban, mint amikor valaki megtudja magáról, hogy Alzheimer-kórral vagy más demencia típussal kell megtanulnia együtt élni, egy barát támogatása, és a hétköznapok normalitásának érzése mindennél többet jelenthet. Sajnos azonban a valóság az, hogy a demencia diagnózisát követően sok barátság megszakad.

Vendégkönyv – egy eszköz, hogy képben maradjunk:

A betegnek sokan segíthetnek: a rendszeresen látogató szomszédok, családtagok, barátok.  Betegsége  előrehaladtával azonban egyre inkább segítségre szorul, így a kör kibővülhet az őt ellátó személyzettel (szociális munkás, terapeuta, nővér) és önkéntesekkel is.

A vendégkönyv segítségével a beteg jobban átlátja a napját, de a látogatók számára is könnyebb lesz a leírtak ismeretében beszélgetést kezdeményezni.

Egy egyszerű jegyzetfüzet vagy napló tökéletes lehet erre a célra. Központi, jól látható helyen tartsuk, hogy a látogatók észrevegyék (mondjuk a bejárat mellett). Válasszunk nekünk tetsző dizájnt, és legyünk kreatívak. Formáljuk a saját ízlésünk szerint a vendégkönyvet. Ragasszunk bele fotókat, írjuk bele a beteg kívánságait, írjuk le látogatásunk célját, hogy miről volt szó, és érzéseink kifejezésére rajzot is készíthetünk.

Az a legjobb, ha a beteg kívánságainak megfelelően vezetjük a vendégkönyvet, de az alábbiakat  mindenképpen ajánlatos feltüntetni:

  • A látogatás dátuma
  • A látogatás időpontja
  • Mivel töltöttük az időt
  • Mikor jövünk ismét (próbáljuk minél pontosabban leírni)

Ha a beteg egy otthonban lakik, először derítsük ki, hogy van-e lehetőség vendégkönyvet hagyni a szobájában.Egy példa a betegápolótól:

Dátum: 2019. 01. 24.

Kedves János!

Antal vagyok, én ápollak. Ma délután 3 óra körül érkeztem. Mostam és elkészítettem vacsorára a kedvenc ételedet: krumplipürét brokkolival és csirkét.

Jót beszélgettünk a feleségedről, Mártáról és a kutyádról, Borsról. 

Legközelebb 2019. 01. 26-án, 3 órakor jövök. 

Üdvözlettel:

Antal

Példa barátoktól, családtól:

Dátum: 2019. 04. 11.

Szia Apu!

Anett vagyok, a lányod. Ma délután 1-kor jártam nálad. Csodás ebédet ettünk, majd sétáltunk a környéken. Átmentünk a kisboltba, ahol minden hétvégén lottót szoktál venni.

Szerdán, 15-én jövök délre. Hozok ebédet, amit itthon meg tudunk enni. Akkor találkozunk.

Szeretlek:

Anett(Forrás: felejtek.hu)


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.