„A második világháború óta a legnagyobb, mentális egészséget fenyegető veszéllyel” és a pszichológiai problémák valóságos „cunamijával” kell szembenéznie az Egyesült Királyság lakosságának a járványidőszak alatt – olvashatjuk egyre gyakrabban a szigetország sajtójában. Vajon Nagy-Britannia lakossága megbirkózik-e a folyamatos koronavírus-válsággal? – teszik fel vészt jósló kérdésüket az ottani médiamunkások.
A Sheffield, Ulster, Liverpool, UCL, a Royal Holloway és a Bedford College egyetemének szakértői csoportja a válság kezdete óta figyelemmel kíséri az Egyesült Királyság lakosságának mentális egészségét, és ezek alapján a kutatásban résztvevők úgy vélik, hogy a fenti narratíva eltúlzott, alááshatja a lakosság egészségének védelmére irányuló erőfeszítéseket, és válság elmúltával a kilábalást is megnehezítheti.
A kutatás középpontjában az a kérdés állt, hogy milyen hatással is van a járvány a hétköznapi emberek jólétére.
A lezárás első hetétől kezdve 2025 olyan felnőttet vizsgáltak, akik életkoruk, nemük, háztartásuk jövedelme, politikai attitűdje és sok más tényező szempontjából reprezentatívnak voltak tekinthetők az Egyesült Királyságban. A vizsgálatba bevontaktól érdeklődtek azok a családi kapcsolatairól, a társadalmi távolságtartás betartásáról, az oltásokhoz való hozzáállásról, a Covid-19 összeesküvés-elméletekbe vetett hitükről és sok minden másról.
A vizsgált személyeket azóta is követik, (a legutóbbi felmérés például karácsony előtt volt).
Mit is találtak a kutatók a vizsgálat során?
A lezárás első hetében a depresszió, a szorongás és a stressz magasabb arányát tapasztalták a kutatók, mint az az Egyesült Királyság korábbi lakossági felméréseiből kirajzolódott.
Azok a személyek szenvednek a legsúlyosabban, akik korábban is szenvedtek valamilyen mentális egészségi problémától, vagy akik szegénységben éltek, fiatalok voltak, vagy otthon, egyedül nevelték kisgyermeküket. Amikor viszont az első lezárás utáni időszakot vizsgálták, már egészen más kép rajzolódott ki.
Ekkor már a pszichiátriai tünetek „küszöbérték feletti” szintjét jelentő emberek számának általános csökkenését tapasztalták. Ez a változás az alkalmazkodásról és a rugalmasságról tanúskodott. A korábbi kutatásokból tudjuk, hogy az egyéni, interperszonális traumák (például szexuális támadások) sokkal inkább mentálisan károsak, mint a kollektív traumák, például a természeti katasztrófák. Ez legalább részben annak köszönhető, hogy az erős társadalmi kötelékek megvédik az embereket a stressztől, és válság idején az emberek gyakran összekapaszkodnak, hogy segítsék egymást, megteremtve az összetartozás érzését és egyfajta közös identitást.
A kutatás a következő eredményt hozta: a lakosság többsége (56,5 százaléka) nem mutatott fokozottabb szorongásos és depressziós tüneteket, 6,5 százaléka viszont egész idő alatt rosszul érezte magát. Voltak olyanok (11,5%), akik rosszul, vagy közepesen súlyos tünetekkel indultak neki a lezárásnak, és állapotuk még romlott is, és olyanok is akadtak (8,5% ), akik mentális egészségi állapota jelentősen javult a tárgyalt időszakban.
A kapott összkép azonban semmiképpen sem nevezhető mentális szökőárnak, vagy éppen cunaminak.
Mi lehetett a különbségek oka?
A különböző csoportokba tartozó emberek különböző pozíciókból indultak. A kutatók általánosságban azt tapasztalták, hogy a mentális betegségben szenvedő, magányos, bizonytalanságot kevéssé tűrő, szorongásra hajlamos személyek általában rosszabbul élték/élik meg a helyzetet.
Azok az emberek azokban, akik pozitív meggyőződéssel viszonyulnak a világhoz (szerintük ez alapvetően jó hely) a pandémiát arra használták fel, hogy életüket átértékeljék és valamiképp jobbá is tegyék.
Fontos felismerni, hogy a járvány egyes következményei kifejezetten kedvezőek voltak - a munkahelyüket megtartó emberek gyakran pénzt takarítottak meg, egyesek számára a napi ingázás megszűnt, és az idősebb gyerekek szülei többnyire még élvezték is, hogy otthon lehettek velük.
Komor konnotációja miatt a „cunami” narratíva magában hordozza annak kockázatát, hogy egyfajta önbeteljesítő jóslattá válhat. A világjárvány pszichológiai hatásainak árnyaltabb megközelítése és megértése ezzel szemben pozitív gyakorlati következményekkel is járhat.
A kormány leginkább azzal őrizheti meg a lakosság mentális egészségét, hogy megvédi az embereket a járvány gazdasági következményeitől és gyakorlati támogatást nyújt.
Amikor elégséges források állnak rendelkezésre a mentálhigiénés szolgáltatásokhoz, azokat a legkiszolgáltatottabbak felé kell irányítani, például azokhoz, akiknek már mentális problémáktól szenvednek, vagy akik a vírus miatt kórházba is kerültek.
