Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Miért ül a gyerekem egész nap csak a számítógép előtt?

A 2009. szeptember 28. és 30. között megrendezett V. Nemzetközi Médiakonferencia előadásainak anyaga 2010 májusában jelent meg könyv formájában. A kiadvány az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) támogatásával és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szerkesztésében készült el.  

Hasonlóan a Gyermekmentő Szolgálat által kiadott „Kobak” könyvsorozat korábbi kiadványaihoz, ez a kötet sem kerül a könyvesboltokba, hanem a Szolgálat irodájában (1066 Budapest, Teréz krt. 24.), illetve az egyetemek, főiskolák könyvtáraiban lehet hozzájutni.

A kötet a háromnapos konferencián elhangzott előadásokat tartalmazza, melyeket a 79 magyar és külföldi szakember– többek között jogász, pszichológus, politikus, gyermekvédelmi szakember, médiaszakember stb. – tartott. A konferencia alapjául szolgáló kutatás is bekerült a kiadványba, melyet a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által megbízott kutatócsoport készített.

A 12-17 éves diákok körében végzett többfordulós felmérés különböző társadalmi csoportokon belül vizsgálta a médiumokhoz, reklámokhoz való viszonyulást, illetve azok hatásait. A kutatás kimutatta, hogy a gyermekek és a fiatalok körében az elmúlt egy évben az internet használata lehagyta nem csak a rádió, de a televízió használatát is. A nívós, kulturált, gyermekeknek és fiataloknak szóló tévéműsorok aránya tovább csökkent, ugyanakkor elkezdődött a tematikus csatornák térhódítása.

A konferencia résztvevői az alábbi témakörökben ütköztették véleményüket, amitt a könyv tematikája is követ. 1. Tartalom-Hatás-Oktatás. Lineáris tartalmak (TV, rádió, írott sajtó) 2. Tartalom-Hatás-Oktatás. Nem-lineáris tartalmak (TV és rádió az interneten, internet, PC-játékok, mobiltelefon). Safer Internet Plus program. 3. Szabályozás és etika.

2009-ben először mutatkozott be a Balatonalmádiban megrendezett konferencián a Safer Internet Plus program. A Safer Internet Plus program célja az Európai Unió által közvetített értékrenddel összhangban, az internet és az új online-technológiák használatának – különösen a gyermekek számára való – biztonságosabbá tétele, és a jogellenes, valamint az internethasználó által nem igényelt tartalom elleni küzdelem hatékonyságának biztosítása.

A konferencia kötete kétezer példányban jelent meg. A „Kobak” sorozat előző darabjaihoz hasonlóan az új kiadványt is nagy érdeklődés kísérheti, hisz ezek a munkák hiánypótlásként is működnek az egyetemisták és főiskolások körében, akik dolgozataikhoz, vizsgáikhoz vagy szakdolgozatukhoz aktuális, naprakész információkat, felméréseket szeretnének kapni a fiatalok médiahasználati szokásairól.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.