A napokban jelent meg egy nagy terjedelmű cikk a CNN Travelen, amiből a Roadster szemezgetett. Kifejezetten a Balatonnal foglalkozik és azzal, mit jelentett ez a tó a szocialista éra alatt. A magazin a Balatont “Kommunista riviérának” és a Magyar Hamptons-nak nevezi (ez utóbbi a gazdag New York-iak Long Island-i nyaralóhelye). A cikkben Fortepanról gyűjtött képeken idézik fel az akkori hangulatot, valamint különböző generációs magyarok is nyilatkoznak, milyen volt akkor és milyen lett most a Balaton környéke.
Egy Bencebarnátin élő, nyugdíjas tanárnő, a kilencvenhárom éves Dudás Mária nagy nosztalgiával emlékszik vissza a kommunista éra alatti balatoni nyaralásokra, ahol csak kétszázötven forintba került két hétre személyenként egy balatoni nyaraló. Elmeséli, hogy háromszor étkeztek az üdülőhely éttermében, az ülésrendet viszont előre meghatározták, nem lehetett akárhova ülni.
Mária unokája, Luca szereti a nagymamája történeteit a régi időkről, hogy néha ők is eljártak táncolni és koncertekre a környéken, valamint nagyon jóban lettek egymással a családok. Viszont úgy véli, hogy mára sokkal több lehetőséget rejt a Balaton környéke: Siófokra lehet menni, ha nagyon bulizni szeretnénk, techno- és popzenei fesztiválért Zamárdira, Keszthelyre a Festetics kastélyba, borkóstolóra a Badacsonyba, levendulaszüretre Tihanyra, Balatonfüredre pedig vitorlázni.
Hozzáteszi, hogy a legtitkosabb hely a Balatonnál a balatonaligai “kommunista klub” volt, a Club Aliga. Az üdülőhely-komplexum 1948-ban vált akkori pártüdülővé és egészen a rendszerváltásig, 1989-ig zárva volt a közönség előtt. A Club Aligát jelenleg is felújítják, de amint megnyílik, gyönyörű panoráma várja majd a látogatókat Balatonkenesétől Tihanyig. Felidézik azokat a magas rangú vendégeket, akik az évtizedek alatt a Balatonhoz látogattak: Brezsnyevtől Hruscsovon át Jurij Gagarinig és Fidel Castróig sok történelemkönyvbe foglalt látogatója volt a tónak, Castro után például egy üdülőt is elneveztek, ez a Villa Castro.
Egy budapesti ingatlanbefektető, a hatvannégy éves Szilágyi György is kedves emlékekről mesél az ötvenes és nyolcvanas évek közti balatoni nyaralásokról.
Állami cégek támogatták ezeket az üdüléseket, általában beton üdülőkomplexumokba mentünk. Az egész meglepően szervezett volt – és minden tele volt németekkel, a németek nagyon szerettek itt nyaralni.
Képzeljék el, ahogy a part tele van régi Wartburgokkal, Ladákkal és Trabantokkal. Néhány szebb Mercedes is feltűnt, persze nyugatnémet családok autói, akik itt találkoztak keletnémet barátaikkal a két világ között.
A parton szinte mindenki azt ette, amit otthonról hozott – a tehetősebbek lángosoztak, főtt kukoricáztak és fagylaltoztak. A háttérben Hungária szólt, te pedig ott ülsz a barátaiddal és a családoddal, és csak élvezed a napfényt. Ne gondolják, hogy hithű kommunista vagyok, de szerintem sokkal jobban szórakoztunk akkoriban, mint most.
Szilágyi fia, a huszonhét éves Péter nem ért egyet apjával, szerinte most sokkal több élet van a tónál, például a Balaton Sound. De számára is kedves gyerekkori emlékek kapcsolódnak a Balatonhoz:
Nagy családi nyaralások Balatonöszödön az egyik nagynéninél, ahol mindig reggel hétkor keltek, hogy jó árnyékos helyet foglaljanak a parton, a fák alatt. A gyerekek szórakoztak, a család többi tagja pedig újra találkozott ezeken a nyarakon.
A cikkben még jópáran mesélnek régi emlékeikről, a zsigulis leutazásokról, a balatoni világos sörökről és arról, hogy a szocializmus alatt lényegesen relaxáltabb volt a part, mint most – ezt a változást azonban sokan izgalmasnak találják és minőséginek a kommunista érához képest.
A szerző végül azt írja, hogy a Balaton a koronavírus miatti limitált utazási lehetőségek miatt újra ugyanolyan vágyott úticél lehet, mint a vasfüggöny alatt a külföldiek számára, valamint Budapest után a második legfontosabb magyar célpontnak nevezi gasztronómiai és borkulturális szempontból. A szerző a cikk végén azt jósolja, hogy a kommunizmus óta most, a koronavírus miatt lehet először ugyanolyan sok turista Balatonnál, azaz a kommunista riviéránál, mint egykor.
