Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Örökölhető-e a trombózishajlam?

Az érrendszert érintő problémák vezető betegségeknek számítanak a magyar lakosság körében, ennek ellenére a legtöbben nem veszik elég komolyan az esetleges rizikótényezőket. Ennek oka többek között az, hogy nem is sejtik, hogy az olyan veszélyes betegség, mint pl. a trombózis, sokkal gyakrabban alakul ki, ha a családban előfordult már.

A trombózisról és annak genetikai tényezőkről prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája beszél.

A rettegett trombózis

A megfelelő véralvadás a szervezet számára kiemelt jelentőséggel bír, hiszen ha abban hiba keletkezik, az az életet is veszélyeztetheti. Maga a folyamat kifejezetten bonyolult, többlépcsős eseménysor (véralvadási kaszkád), melyben a történések vízesésszerűen aktiválják egymást – ennek következtében a folyamat végére az oldható fibrinből oldhatatlan fibrinogén keletkezik, mely dugószerűen lezárja a sebet.

Kép: Pixabay

Amennyiben a véralvadás túlzott mértékben megy végbe, az az erekben thrombus kialakulásához vezethet. A vérrög pedig a kialakulási helyéről leszakadva a véráramlás útján eljuthat a létfontosságú szervek fő ereibe is, ahol elzáródást okozva olyan katasztrofális állapotokat hozhat létre, mint pl. az életveszélyes tüdőembólia.

Örökölhető a hajlam?

A trombózis kialakulásában nagy szerepet játszhatnak az öröklött tényezők is, melyet mind az apai, mind pedig az anyai oldalról magunkkal hozhatjuk. Abban az esetben, ha csak az egyik gén hibás, heterozigóta, ha mindkettő, akkor homozigóta az illető a mutációra nézve. Emlékezzünk a tragikus hirtelenséggel a pálya szélén összeesett és meghalt híres sportolókra, a repülőtereken hirtelen meghalt utasokra: ezen halálos végű tüdőemboliás esetek jelentős részét okozta az, hogy nem vizsgálták ki őket korábban a trombózisra hajlamosító tényezőkre!

Az öröklött tényezők közé tartozik többek között az alvadás un. V-ös faktorának Leiden mutációja, a MTHFR mutáció, illetve az antithrombin, a protein C, és a protein S alvadási faktorok számos mutációja, ami a funkcióikban jelentős változásokat eredményez. .

Életkor kontra trombózis: van rizikó!
A legújabb vizsgálatok alapján ma már egyértelműen látszik, hogy a fejlett országokban az életkor emelkedésével együtt komoly problémát jelent a pitvarfibrilláció, illetve az ennek következtében kialakuló stroke, és tromboembólia.

A genetikai érintettséget figyelmen kívül hagyni azért nem szerencsés, mert az összes megbetegedés közel 40%-ért tehető felelőssé. Éppen ezért a fiatal korban, családilag halmozottan jelentkező tünetek– végtagduzzadás, meleg, lilásvörös bőr, fájdalom – jelentkezése előtt érdemes utánajárni, hogy a családban előfordult-e a megbetegedés, ugyanis az jelentősen megnöveli a vérrögök örökletes kialakulásának esélyét- mondja prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája. A szakember hozzátette, a veszély megsokszorozódik, amennyiben az illető hosszú ideig immobilissá válik (pl. fekvőgipsz) illetve fogamzásgátlót, vagy más hormonális készítményt szed.

Vérvizsgálattal a megelőzésért

A trombózisra való hajlam, a genetikai mutációk vérvétel útján mutathatóak ki. A gyors, és fájdalommentes vizsgálat után, ha a mutáció igazolást nyert, a szakember életmódváltoztatást, és anticoaguláns - vagyis a véralvadást csökkentő- gyógyszeres kezelést javasolhat megelőzésképpen.

Fontos megemlíteni azt is, hogy a trombózisra való hajlam nem csak a szülőktől, hanem akár a nagyszülőktől, vagy akár távolabbi rokonoktól is örökölhető, így a családi anamnézis során ezeket a tényezőket is figyelembe kell venni.

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.