A terhesség egy állapot, nem betegség. A szex pedig – ha a kismama is kívánja – semmi gondot nem okoz sem a magzatnak, sem a kismamának. A babát védi a magzatburok, a magzatvíz, a méh, vagyis a férfinek esélye sincsen „megbökni”. A szex ráadásul ilyenkor is erősíti a szülők kapcsolatát, ami a várandóssággal együtt járó sokszor erős kihívások mellett nagyon is szükséges. Az együttléteket inkább csak az utolsó trimeszter végén kell meggondolni, hiszen a vérbőség miatt ilyenkor már megindulhat a szülés – bár ezt jellemzően már senki sem bánja.
A méhszájseb, melyet sok orvos – ha kicsinek ítél – nem tart fontosnak, sajnos nagyon sok gondot okozhat. Egy nyílt sebről van szó, mely így fokozza a fertőzés kialakulásának lehetőségét. Sokan gondolják úgy, hogy egy kis gond nem gond, van bajuk elég, ez azonban ebben az esetben semmiképp nem igaz!
Sokan már áldott állapotban köszönthették az újévet az év végi intim pillanatoknak köszönhetően, és szeptemberben új taggal bővül a család. A várandósság gondozásának legfőbb tényezője a magzat fejlődésének ellenőrzése, amiben az ultrahang játssza a főszerepet. Összegyűjtöttük, hogy a várandósság különböző szakaszaiban, mely ultrahang és fontos egyéb vizsgálatokat javasolt elvégeztetni.
(Forrás: ratkotunde.hu)