Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Segítség! Kérek egy kis folsavat!

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a tápanyagok jelentőségét. Nemcsak azért, mert a test építőköveiről van szó, hanem azért is, mert szinte minden betegség kialakulásában szerepet játszanak, és komolyan befolyásolják az olyan örömteli időszakokat is, mint a várandósság. Ha ugyanis bizonyos tápanyagokból hiányt szenved a test, a veszélyezteti a magzatot is!

Vas, folsav és B12

A folsav szükségességét nem kell különösképpen kifejteni, hiszen ez az egyik legjobban ismert tápanyag, melynek külön szedése már egyetlen kismama számára sem lehet kérdés. Ugyanakkor megfeledkezünk sok már összetevőről, melyek hiánya szintén gondokat okozhat, még akkor is, ha a folsav-ellátottságunk kitűnő -  mondta dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos.

Ezek közt első körben a vas és B12 hiányával foglalkozunk a folsavval karöltve. Ez a három tápanyag ugyanis szerepet játszik a vörösvérsejtek képzésében, ami kiemelt jelentőségű, főleg a várandósság alatt. Az édesanya szervezetében ugyanis ilyenkor megnő a vér mennyisége, hiszen a magzat vérellátását is ő adja, míg a saját termelés be nem indul. Valamint a tápanyagszükséglet is jelentősen megnő ilyenkor, így a fokozott bevitelre – a szakemberek javaslatai alapján várandósvitamin formájában is – gondolni kell.A vas jelentősége vitathatatlan a szervezetben, hiszen hiányában nem kap a szervezet elég oxigént. A B12 vitamin az idegrendszer megfelelő fejlődése és az agy működésének támogatása mellett szintén szerepet játszik a vérképzésben. A három tápanyag együttesen komoly befolyást gyakorol a vér mennyiségére, így hiányállapotuk a várandósság alatt is anémiához, vagyis vérszegénységhez vezethet!

Kevés a vér

A nem megfelelő a vérállátás, azt a felnőtt szervezet is erősen megsínyli, nem is beszélve a magzatról. Sérülhet az idegrendszer fejlődése, megnő a fejlődési rendellenességek kialakulásának valószínűsége, a vetélés és koraszülés kockázata. A vér mennyiségének csökkenése az oxigénszint ingadozásához vezet, így óriási, visszafordíthatatlan károkat szenvedhet a magzat – nyilatkozta dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak.

A megfelelő vérképzés fenntartásához így elengedhetetlen ezeknek az anyagoknak a fokozott bevitele, amit a táplálkozás mellett a táplálékkiegészítők segítségével lehet a legjobban megvalósítani – nem csoda, hogy ma már szinte minden szakember javasolja a várandósvitamin szedését.

Kép: pixabay

A terhesvitaminok körül a piaci légkör igencsak nagy  felhajtást generál. Ez nem is csoda, ha azt nézzük, hogy Magyarországon jelenleg gyakorlatilag minden negyedik terhesség vetéléssel végződik. Ez persze nem csak és kizárólag az ásványi anyag és vitaminhiánnyal magyarázható, ám az okok között jelentős szerepet tölthet be ez is.

A bevitel azonban csak egy dolog, az anyagok felszívódásáról is gondoskodni kell, ez pedig két lépcsős folyamat. Egyrészt szem előtt kell tartani, hogy biológiailag aktív, szerves formában legyen jelen a vitaminkészítményben. Ez praktikusan  - citrát és –glükonát kötési formákat jelent (pl.: cink-citrát, vas-glükonát), így elérhető, hogy a bevitt anyagok akár 80 %-kal jobban hasznosuljanak. A másik pont, hogy odafigyelünk arra, milyen más készítményeket szedünk. Egyes gyógyszerek ugyanis gátolják bizonyos tápanyagok felszívódását. Jelen esetben az antibiotikumok, a metformin, a protonpumpa inhibitorok, vagy a gyomorfekély egyes gyógyszerei jelentenek gondot.

A vas felszívódása lényegesen jobb, ha más anyagok is jelen vannak, mint a C-vitamin, a B-vitaminok, a cink, vagy a réz. Ennek megfelelően a kiválasztott várandósvitaminnál is fontos, hogy az megfelelően komplex legyen.

(Forrás: ratkotunde.hu)


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.