Életforma.hu

GASZTRO

A Konyhakiállításon mutatkozott be a legújabb elektromos hajtású autó

Elektromos hajtású autózás, és a Konyhakiállítás elsőre talán két egymástól távol álló dolognak tűnhet, de nem akkor, ha a Kenwood is  szerepel a történetben. Az angol cég idén rendhagyó módon demonstrálta Titanium XL készülékének erejét, és egy 700 kilogrammos Mini autót húztak el kizárólag a konyhai robotgép motorjával.

Sztárok az autóban, Kép: Kenwood

A konyhagép 1700 Wattos motorteljesítménye közel 3 lóerőnek felel meg, azaz 30 ember folyamatos erőkifejtéséhez közelít, így nem csoda, hogy akár egy városi kisautóval is megbirkózik. Bár a mindennapos használat során erre talán sosem lesz majd szükség, ez a kivételesen nagy teljesítmény igen jó szolgálatot tesz jégdarálásnál, a csonthéjasok aprításánál, vagy egy tökéletesen felvert tojásfehérje vagy tejszínhab elkészítésénél is.

A kiállítás két napja alatt több százan ámultak az attrakción, sőt aki szerette volna, utasként is megtapasztalhatta a Titanium XL erejét, hiszen a Mini autóban alkalmanként 3-4 ember is ülhetett, így a budapesti bemutató még az angol eredetinél is magasabbra tette a mércét.

Konyhagéppel autót húzunk, Kép: Kenwood

Az eseményen részt vett Szinetár Dóra színésznő is, aki elmondta:"Habár otthonosan mozgok a konyhában, de ehhez hasonlót még nem láttam. Velem is előfordult már, hogy egy különleges alkalomra készített sütimben a tojás nem verődött fel teljesen, így az egész desszertet sutba vághattam, de végül is ha ez a gép elhúz egy autót, akkor biztosan elbánik bármivel, amit a konyhában találok és beledobok. Ez nagyon megnyugtat, hiszen senki sem szeret csalódást okozni a főztjével. Sőt, mivel ez háztartási robotgép, így lehet, hogy más területeken is kipróbálom, hátha még a fűnyírásban is segít! "

A márka hivatalos séfje, Bernáth József pedig kiemelte:

"Mindig olyan eszközöket keresek a konyhámba, amik egyszerűen kezelhetőek, kis helyen is elférnek, mégis időtállóak. Eddig ez  a dögös megjelenés, letisztult formavilág csábított el igazán. A mai teszten viszont az is kiderült, hogy nem csak szép, de strapabíró is."

Hazai csodacsirkével készül a Konyhakiállításra a Bocuse d’Or két fenegyereke
A Konyhakiállítás három napja igazi földi paradicsom lesz a kulináris élvezetek rajongóinak, hiszen minden standon másféle izgalmas fogás készül majd a legismertebb hazai séfek és gasztrobloggerek kései alatt.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.