Életforma.hu

GASZTRO

A krémes csoda: milánói rizottó

Az olaszok elég sok olyan fogást feltaláltak, amelyek világhódító utat jártak be. Az egyik ilyen a milánói rizottó, amely sima fehér rizs megbolondítva sáfránnyal, némi fehér borral és parmezánnal. Amíg lehetetlen Olaszországba eljutni, próbálkozzunk meg vele otthon!

Hozzávalók 2 főre:

  • 20 dkg rizottó rizs
  • 7 dl víz vagy alaplé
  • fél fej vöröshagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 0,5 dl fehér bor
  • fél teáskanál sáfrány + 1 dl víz
  • 5 dkg vaj
  • 4 dkg parmezán
  • aprított pisztácia (ízlés szerint)
Szaftosnak kell lennie a risotto milanese-nek. Fotó: Depositphotos

 

Először is a sáfrányt leöntjük 100 ml forró vízzel, és hagyjuk benne állni. Az apróra vágott hagymát, fokhagymát az olívaolajon üvegesre pároljuk. Ráöntjük a rizst, elkeverjük és felöntjük a borral. Ha elpárolgott, a szokásos módon 2-3 részletben hozzáadjuk az alaplevet vagy vizet. A második adag folyadék után beleöntjük a beáztatott sáfrányt is, a vízzel együtt. Ha az utolsó adag folyadékot is ráöntöttük, és még nem szívta be teljesen, elzárjuk. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a reszelt parmezánt és a vajat.  Tálalás előtt pár percig hagyjuk állni. A Street Kitchen receptje díszítésként aprított pisztáciát is ajánl a tetejére.

 

Andalúz rizottónkat is próbáljátok ki!


Rózsaszín aperitivo, friss csavarral

Rózsaszín aperitivo, friss csavarral 

Egy nyári italnál az íz mellett a látvány is számít: a jég között megcsillanó rózsaszín korty már az első beszélgetés előtt megteremti a teraszozás hangulatát.
Az ír krémlikőr varázsa: minden, amit tudni kell róla

Az ír krémlikőr varázsa: minden, amit tudni kell róla 

Az ír krémlikőrök közül kiemelkedő ital különleges ízvilágával sokak kedvence lett.
A kávé szeretete: az etiópiai eredettől napjainkig

A kávé szeretete: az etiópiai eredettől napjainkig 

A reggeli kávé illata sokunk számára a nap legkellemesebb momentuma lehet.
A búzasikér szerepe és a gluténmentes életmód hatásai

A búzasikér szerepe és a gluténmentes életmód hatásai 

Amikor lisztet vízzel keversz, a búzasikér — a búzaliszt egyik fő fehérjéje — különleges struktúrát hoz létre, ami nagymértékben befolyásolja a tészta szerkezetét és minőségét.
Tudatos étkezéssel hatékony fogyás: a kalóriaszabályozás jelentősége

Tudatos étkezéssel hatékony fogyás: a kalóriaszabályozás jelentősége 

Gondoltál már arra, hogy mennyivel egyszerűbb lenne elérni a fogyási céljaidat, ha minden nap pontosan tudnád, mennyi kalóriára van szükséged?
Ízletes mexikói ételek Budapest szívében

Ízletes mexikói ételek Budapest szívében 

Budapest sokszínű gasztronómiai kínálata folyamatosan bővül, és egy különleges élményt nyújtó helyszínen mindig újabb meglepetések várják az ínyenceket.
Airfryer a mindennapokra: így lesz egészségesebb a gyors vacsora

Airfryer a mindennapokra: így lesz egészségesebb a gyors vacsora 

Az airfryer az utóbbi évek egyik legnépszerűbb konyhai innovációja.
Ilyen egy tökéletes hétvégi reggeli

Ilyen egy tökéletes hétvégi reggeli 

Gondoltál már arra, mikor volt utoljára, hogy igazán kipihentél valahol egy hosszú héten át tartó munka után, miközben gyönyörű környezet vesz körül, és ínycsiklandó fogásokat élvezhetsz? Egy különleges étkezési élmény, mint a brunch, nem pusztán az étkezésről szól, hanem egyfajta rituáléról, ami összekapcsolja az embereket, korosztálytól függetlenül. Családtagokkal és barátokkal eltöltött minőségi idő, ahol a beszélgetések és az ízek találkozása teremti meg az élményt.
Hogyan élvezd az édességeket anélkül, hogy szabotálnád a diétád?

Hogyan élvezd az édességeket anélkül, hogy szabotálnád a diétád? 

  Sokan úgy vélik, hogy a diéta és az édesség fogyasztása kizárják egymást. Gyakran hallani, hogy akik odafigyelnek a táplálkozásukra, le kell hogy mondjanak a cukorról és a csokoládéról. 
Hús nélkül is teljes az élet? A vegetáriánus életmód mögött

Hús nélkül is teljes az élet? A vegetáriánus életmód mögött 

Az utóbbi években tapasztalható növekvő érdeklődés a húsmentes táplálkozás iránt, ami részben etikai, részben pedig egészségügyi megfontolásokból fakad.