Parmezán cikkek

Parmezános csirkemellek
A Pollo alla Parmigiano a nevével ellentétben nem Olaszországból származik. De kétségtelen, hogy köze van Itáliához, az Amerikába áttelepülő olaszoknak köszönhető ugyanis ez az étel.

Spórolós gnocchi száraz kenyérből
Én abszolút az újra felhasználás híve vagyok, akkor is ha éppen ételekről van szó. Ezért is ajánlom a figyelmébe mindenkinek a következő receptet, melyhez kapóra jön a megmaradt és már kiszikkadt kenyér.

Parmezános burgonyatallér
Ez a recept azért is kiváló, mert bármilyen poszton bevethetjük. Lehet előétel vagy köret, de tökéletes kiváltója egy könnyű ebédnek vagy vacsorának is.

Tévedés, hogy a tejben van a legtöbb kalcium!
A kalcium létfontosságú a testünk számára, mert minden sejtünkben, szövetünkben benne van – feltéve, hogy bevisszük a szervezetünkbe. Mutatjuk, mit kell ahhoz enni, hogy rendben legyen a kalcium szintünk.

Paradicsomos tonhalas penne
Hétköznap, home office-ban nagyon fontos szempont, hogy gyorsan össze tudjunk valamit dobni. Ami csak pár hozzávalót igényel, és szélsebesen elkészül, azaz a gondolat és a tálalás között nem telik el 30 percnél több. A paradicsomos tonhalas penne ilyen.

A krémes csoda: milánói rizottó
Az olaszok elég sok olyan fogást feltaláltak, amelyek világhódító utat jártak be. Az egyik ilyen a milánói rizottó, amely sima fehér rizs megbolondítva sáfránnyal, némi fehér borral és parmezánnal. Amíg lehetetlen Olaszországba eljutni, próbálkozzunk meg vele otthon!

Az igazi Cézár-saláta trükkje
Számtalan recept kering a világhálón a Cézár-salátáról, mondhatni ahány ház, annyi szokás. Ám az igazi Cézár-salátában olyan ízek lakoznak, melyek az eredeti hozzávalóktól válnak fenségessé. Ha egyszer kipróbáljátok, mindig így készítitek majd. Íme a titok.

Citromos-tejszínes zöldséges penne
Ha főfogásról van szó, akkor köztudottan az egyik leggyorsabban elkészíthető étel a tészta, amit különböző szószokkal percek alatt ízletes ebéddé varázsolhattok. A klasszikus paradicsomszósztól rugaszkodjatok el egy kicsit, és próbáljátok ki ezt a receptet! Nem fogjátok megbánni!

Norma, avagy Szicília éneklő tésztája
Mindig is nagy tisztelői voltak a muzsikának az olaszok! Nem véletlen, hogy a számos operájáról híres, Cataniában született zeneszerző, Vincenzo Bellini legismertebb hősnőjéről, Normáról nevezték el Szicília leghíresebb specialitását, a Spaghetti Alla Normát. Végtelenül egyszerű, húsmentes, és valami isteni! Annyira friss, hogy most szálltam le vele a repülőgépről! Jó étvágyat!

Garnélával töltött toscan cukkini
Toscanaból hoztam haza kerek cukkiniket, egy igazán finom garnélás töltelékkel megtöltve, egészben sütve készítettem el. Akár ebédre, akár vacsorára egy pohár fehérborral leöblítve kiváló választás. Pammer Lívi ezúttal is nagyszerűt alkotott!
Spagetti a la fantázia
Ki ne szeretne Olaszországban nyaralni? Mégsem engedheti meg magának mindenki, ezért kénytelenek vagyunk a fantáziánkra támaszkodni! Na, pont így született meg nálunk ez a finomság! Próbáld ki, és meglátod, már látod is a gyönyörű csizma minden csücskét! Bámulatos!
Szűz és paradicsom, avagy az egyszerű és csalafinta
Igen, valóban létezik ilyen egyszerű pompa; lehet, hogy egy ici-picit olaszos, de abból még nem volt baj! Egyébként meg, No comment! Tök felesleges lenne erről bármit írogatni..., tehát az egész magáért beszél. Íme az őrülten jó ételek legújabb produkciója.
Csirkecombok parajos, parmezános köntösben
Ha gyorsat és finomat akarsz elkészíteni, ezt süsd meg! Kicsit untam már a rántottat, grillezettet. Volt viszont otthon egy nagy zacskó friss bébiparajom, amit már muszáj volt elkészíteni. A reggeliből maradt meg pirított baconszalonna, akadt egy kevés tejszínem és parmezánsajtom így adott volt , hogy ezeket valahogyan összepárosítom. Jó szívvel ajánlom Pammer Lívia ünnepi receptjét.
Sonkás-medvehagymás csónakok
„Anyuéktól kaptunk egy nagy adag medvehagymát. Csináltunk belőle pesto alapot, fagyasztottunk leaprítva és levélben, tettünk el olajba, de frissen is ettünk belőle. Tettünk a szendvicsre és csináltam ezt a csónakot. Füstölt, házi sonkával és medvehagymával. Már sütéskor vonzó az illata, hát még az íze!” Így ajánlja receptjét Somogyi Zoltán Max.
Alföldi spenótos pulykás rizottó
Hölgyeim! Itt a tavasz, jó lesz ráállni a mérlegre, majd elszörnyedni, hogy mennyi fölös kiló ugrott fel ránk az elmúlt hónapokban. Dosso Gabi legkedvesebb receptjeit osztja meg velünk, hogy megkönnyítse a fölösleg ledolgozását. Íme, az első! Mellesleg jó lesz figyelni másra is!
Szicíliai spagetti Eszterkétől
Olaszul kiválóan beszélő keresztlányom, Eszter nemrég Szicíliában járt, és mint folytonos receptgyüjtő ezzel jött haza. Elmondása szerint mindig a család - ahol lakott - legidősebb asszonya készítette a szószt, amit azután a tésztára öntve a többiek áhítattal falatozták be. Egy jó kis endíviasaláta is megállta mellette a helyét.
Sütőtökös pulyka bolognai - Halloweenre
Napjaink slágere az évekre elfeledett sütőtök, mely most reneszánszát éli. Magas béta-karotin tartalma és könnyű emészthetősége miatt már bébikortól ajánlott fogyasztása. Gyermekek nagy kedvence lehet a sütőtökös pulyka, mely édeskés, gyengéd ízével a legkisebbeknek is finom. Felnőtt verzióban megbolondíthatjuk a húst és a zöldséget gyömbérrel, kurkumával, curry fűszerkeverékkel - ajánlja Dosso Gabi.
Parmezános, bazsalikomos krémleves
A teraszunkon és a ház előtti virágtartó edényekben nagyon beindultak a fűszernövényeink, de annyira, hogy a bazsalikom már erdőként mutogatja magát. Napok óta agyalok, hogy mit készítsek belőlük - amikor eszembe jutott, hogy talán leves lehetne ezekből a húsos, gyönyörű levelekből. Keresgéltem a neten, találtam egy jó párosítást: bazsalikom és parmezán, amit pedig követett a tett - vagyis elkezdtem lecsipegetni egy nagy maréknyi levelet - írja az egri Húsimádó barátunk.
Sonkás-tarjás másképp Márti sütőjéből
Kaptam egyszer egy szenzációs receptet, de valahogy soha nem állt helyre az én konyhámban. Tudtam, hogy jó lehet az eredeti, a végeredmény sem volt csúfos, de még mindig vártam az igazi ízeket. Szerintem most sikerült!! Próbáld ki!
Karaj parmezános bundában
Végtelenül egyszerű, gyors frissensült, amihez csupán egy igencsak finom amerikai káposztasalátát( Coleslaw) készítettem . Bármilyen bundázott vagy sült húsféleséghez igen jó kiegészítő, emellett egészséges és vitaminnal teli.
Parmezános rúd
Ha adhatok egy jó tanácsot, kezdjétek rögtön dupla mennyiséggel, majd konstatáljátok döbbenten, hogy az is milyen kevés! Az egyik legjobb sós süti, amit valaha készítettem.
Sonkás crostinim - amúgy olaszosan
Gyakoriak nálunk a vendégek, és szeretem mindig meglepni őket. Előfordul azonban, hogy nincs tele a hűtő, és a kenyér is szikkadt. Ekkor jön az olasz csoda, a crostini! Pár perc alatt elkészíthető, és csodásan variálható. Próbáld ki!
Házi készítésű tagliatelle gombás, borsós mártással
Olaszországban a házi tészták készítésének tudománya generációról generációra öröklődik. A tésztát az asszonyok, lányok együtt készítik akár a ház előtt, vagy az udvaron ülnek össze.
Sajtos brokkolikrémleves
Szeressük meg a brokkolit, mert nagyon egészséges, és nagyon hasznos a szervezetünknek. Gyakorlatilag egész éven át hozzáférhető, nagyon változatosan elkészíthető zöldség.
Minestrone
Mindenféle zöldségből kell bele egy kevés, na persze szerencsére lehet rajta variálni egy kicsit, sőt annyiféle változata van, a csizma északi és déli tartományainak eltérő szokásai, alapanyagaiból fakadóan, hogy nem is lehet egy receptet megfogalmazni.
Alapvetések persze mindig vannak, többnyire paradicsomos alapú, gyökérzöldségek is vannak benne.
Medvehagyma pesto
A pestónál jobb találmány kevés van a konyhaművészetben, legalábbis nekem ez a véleményem. Pillanatok alatt elkészül, íze varázslatos, százféleképpen variálható, tehetjük tésztára, húsra, levesbe, szendvicsbe, ha eléggé fantáziadúsak vagyunk, tényleg nagyon sokoldalúan használhatjuk fel.
Pármai spagetti
15 perces vacsora, ami nem azzal kápráztat el, hogy milyen sokáig készül, hanem azzal, hogy mennyire finom! A tejszín, a fokhagyma és a parmezán magában is elég lenne az élményhez, de a császárszalonna felteszi rá a koronát.
Tejszínes, gombás tészta
Bármilyen tésztából elkészíthetjük, tagliatelle, spagetti nagyon jó hozzá, de szívből ajánlom gnocchihoz is. Ne sajnáljuk a minőségi alapanyagokat ettől az egyszerű, csodálatos tésztaételtől!
Óriás gnocchi
Minden népnek megvan a maga burgonyás galuska receptje, bár az olaszok járnak élen a gnocchi készítésben. Észak-Olaszországban nagy kedvenc ez a változat, jóféle vörös borral öblítik le. Ez a recept is bizonyítéka annak, hogy a legegyszerűbb a legjobb.
Padlizsán fasírt
Isteni mediterrán fogás, először Triesztben kóstoltam néhány éve, azóta is a rabja vagyok, ami nem csoda, mert rám azt mondják a rokonaim, hogy szinte semmi sincs, amiből ne tudnék fasírtot készíteni.
Sajtos ropogós
Hiába no, sajttal minden jobb! Megpirult sajttal meg pláne... Judit sajtos ropogós receptje nagyon egyszerű, a végeredmény viszont zseniálisan finom. Akkor jársz a legjobban, ha rögtön dupla adagot készítesz.
Fűszeres sült paradicsomleves sajtos, újhagymás, duplán sült burgonyával
Nagyon-nagyon izgalmas ez a paradicsomleves, aki egy kicsit is kedveli ezt a műfajt, annak feltétlenül ajánlom kipróbálásra, mert minden bizonnyal páratlan élményben lesz része a leves kanalazásakor.
Tortellini leves
Egyszerűen elkészíthető, melengető leves, ahogy az angolok mondanák: comfort food. És valóban, a komfortérzetünkön igen sokat javít, főleg hideg napokon, de színeivel is képes felidézni a nyarat. Ha tartunk otthon a hűtőben kész tortellinit, bármikor hozzányúlhatunk a készletekhez.
Olasz húsgombóc
Minden családnak megvannak a maga nagy favorit ételei, amit bármikor szívesen fogyaszt. Nálunk ez a húsgombóc ünnepi ételként kezdte karrierjét, tekintve, hogy a hozzávalók száma akkor még riasztóan soknak tűnt, sőt, emlékszem, eleinte ki kellett pipálnom a listán, ha egy-egy alkotóelemet beletettem a masszába. Ma már rutinból nyomom, és persze nemcsak ünnepeken. Napokig rá lehet járni, remekül melegíthető illetve fagyasztható, mindig van itthon hozzá házi paradicsomszósz, és a fagyasztóban darált marhahús. Úgyhogy szeretettel ajánlom ezt a receptet, aki szereti az olasz konyhát, biztosan nem fog benne csalódni. Amit semmiképp ne hagyj ki belőle, az a citromhéj és a petrezselyem.
Ropogós cukkini rudak - különleges panírban
Rántott cukkinit már bizonyára mindenki készített, de ilyen változatban még biztosan nem. A különlegességét a panírhoz hozzáadott oregáno és a parmezán adja. Ropogósan ajánljuk!
A legegyszerűbb olasz zöldségleves - férfiasan
Nálunk ez már természetes: a férjem imád főzni, és valljuk meg őszintén, tud is! Hiába, aki tengerész volt,és még érdeklődik is a gasztronómia iránt, az sok mindent ellesett a kitűnő hajószakácsoktól, nem beszélve a világ országainak sokszínű kínálatából. Jöjjön egy leves Olaszországból! Kedvenc biokertészem pedig szállította az alapanyagokat!
Bomba jó, egyszerű, házi olasz fogás Márti konyhájából
Ehhez a recepthez is a kedvenc bio-tanácsadóm és bio-zöldségesem adta nemcsak az alapanyagot, a receptet is, az olcsósága miatt Itáliában oly népszerű - mángoldot. Valami olyan pazar olasz tésztafogás kerekedett belőle, hogy nem győztem otthon "bezsebelni" a dicséreteket!
Négysajtos ínyencség
Nem fog csalódni, aki szereti az olasz konyhát! Jótékonysága abban is áll, hogy nemcsak csirkehúshoz, hanem párolt zöldségekhez is nyugodtan adhatod. Isteni!
Aranygyökér: aranyat ér nemcsak az olasz pasiknak
Ezt a receptet is kedvenc zöldségesemtől kaptam, aki hétről hétre lep meg szenzációs újdonságokkal. Ezúttal az aranygyökérrel ismerkedtem meg. Ebből kerekítettem végül ezt az olaszos remeket. Állítólag a szegény vidéki itáliai családok előszeretettel tálalták esténként. Nemcsak finom, de rendkívül egészséges is.