Hozzávalók:
- 1-2 marék friss bazsalikom levél
- 1 fej vöröhagyma
- 2 fej burgonya
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 2-3 ek reszelt parmezán sajt
- 1/2 l alaplé + víz
- só, bors
- vaj
- kenyér, oliva és lágy sajt + parmezán
Elkészítés:
A hagymát és a burgonyákat megpucolom, majd feldarabolom őket, a bazsalikom leveleket alaposan megmosom, majd ezeket is felaprítom. A hagymát kevés oliván megdinsztelem, majd a burgonya kockákat és a leveleket a hagymára szórom - és egy kevéske vizet öntök alájuk.
Egy kicsit a levelek összeesnek, majd reszelek parmezán sajtot a levesünk alapjába - ez az összetevő gyakorlatilag most szinte fűszerként fog viselkedni. A lábasba beleöntöm az alaplevet - én fagyasztott húslevessel dolgoztam, de pár perc alatt ez is felolvad, úgyhogy semmi gond.
Jöhet a só és a bors, a fokhagyma - majd amikor már úgy érzem, hogy a burgonya megpuhult, akkor botmixerrel homogén állagúra dolgozom össze a levesemet. A művelet végén egy darab vajat dobok még a zöld lébe, szép krémes állagú, fényes felületű lesz a végeredmény - amit tálaláskor még egy kis parmezánnal meg is bolondítok. Levesbetétként én most diós kenyeret locsoltam meg olivával, majd reszeltem rá lágy és parmezán sajtot, amiket rájuk is olvasztottam.
Hogy milyen lett? Nos korábban már készítettem egy párszor petrezselyem levest, amihez ez az íz és látványvilág nagyon közel áll - de a két íz, mármint a parmezán és a bazsalikom olyan szépen együtt dolgozott, hogy a nejem csak annyit mondott az ebéd végén: " Lett egy új kedvenc levesem! "