- 1 padlizsán
- spagetti vagy bármilyen jópofa alakú tészta (ezek rendszerint mind kézi készítésűek!)
- olaj (ha lehet, szicíliai!)
- 2-3 paradicsom kis kockára vágva
- pár gerezd fokhagyma apróra vágva
- friss bazsalikom
- sűrített paradicsom
- szerecsendió
- parmezán (vagy ricotta!)
- só, bors
Elkészítés:
Vágjuk nem túl nagy kockára a padlizsánt. Készítsük elő a sütőt 200 fokra. Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral. Szórjuk bele a padlizsánkockákat, sózzuk meg, locsoljuk meg kb. 2 ek olívaolajjal, és süssük egy negyedórát. Ezalatt a pont elkészül a tésztánk is, amit természetesen „al dentére” főzük. Ha leszűrtük, tegyünk félre a főzővízből egy fél decinyit. Kapjunk elő egy serpenyőt, amiben három kanál olajon 2-3 perc alatt lepirítjuk az apró kockákra vágott paradicsomot. Öntsük rá a sűrített paradicsomot, sózzuk borsozzuk, majd pirítsuk egy-két percig.
A focaccia az olasz konyha egyik közkedvelt tagja, nem más, mint egy lisztből, élesztőből és vízből álló lapos kenyér. Számtalan variációban létezik, de a világ szinte minden táján sütnek hasonló lepényféleséget hasonló tésztából.
A derék szicíliaiak ezzel a pastával tisztelegtek egyik legnagyobb szülöttük tehetsége előtt. Egész Szicíliában megtalálod az étlapon, de például míg Cataniában parmezánnal, addig Palermóban ricottával készítik. Bátran mondhatom, mindkettő isteni! Jó étvágyat!