Életforma.hu

GASZTRO

A mangalicák elfoglalták a Millenárist

Csütörtökön megnyitotta kapuit a Gourmet Fesztivál, az ország legrangosabb gasztronómiai fesztiválja. A több mint száz kiállítót felsorakoztató fesztivál a legkiválóbb fővárosi és vidéki éttermek ételeit, a régió kiemelkedő italait, cukrászdáinak és gourmet üzleteinek kínálatát is bemutatja. Idén első alkalommal a szakmai zsűri és a közönség is szavazhat a legjobb kiállítóra és a legjobb ételre.

Kép: Kandikó Éva

Csütörtökön délután ragyogó napsütésben - már-már azt mondhatnám, hőségben - látogattam el a kiállításra, hogy gyors benyomást kapjak az idei háromnapos rendezvényről. Évek óta szorgalmas látogatója vagyok a Gourmet-nek, és őszintén szólva az időjárás ritkán volt kegyes a rendezvényhez mostanában. Nem egyszer bokáig cuppogtunk a sárban,, és az élvezeteket gyakran szorította háttérbe a hideg és az eső. Nem úgy az idén, amikor végre az időjárás is ugyanazt akarja, mint a szervezők: feledhetetlen három napot nyújtani a látogatóknak.

Nehéz egy-egy kiállítót vagy ételt kiemelni a zavarba ejtően széles kínálatból, elsősorban azért, mert ott jártunkkor jó néhány stand még nem állt készen a vendégek fogadására, volt még néhány órájuk addig, amíg az első látogatók megérkeztek. Megkóstoltuk a nápolyi pizzát, ettük egy rendhagyó tökfőzeléket természetesen mangalica feltéttel, teszteltük, hogy még mindig kiváló-e az eper-bazsalikom párosítás, és persze a kedvenceink, a pohárkrémek sem maradhattak ki.

Kép: Kandikó Éva

Éppen végeztem egy passiógyümölcsös csodával, amikor megláttam Pataki Pétert, az érdi cukrász dinasztia tagját, aki elmondta, hogy egy ilyen neves cukrászdának, mint a családjáé, ugyanolyan fontos jelen lenni ezen a fesztiválon, mint a kevésbé ismerteknek egyrészt, mert ilyenkor találkozik a vendéglátós szakma többi tagjával, hogy megosszák egymással az elmúlt év tapasztalatait, történéseit. De természetesen ilyenkor informálódnak a trendekről is, szeretnek ötletelni a fesztivál mottójául választott alapanyagokon, és fontosnak tartják a találkozást a kuncsaftokkal, azokkal is, akik már ismerik őket, és azokkal is, akik most ismerkednek a cukrászda termékeivel.

Kép: Kandikó Éva

 

Vasárnap késő estig vár minden látogatót a Millenárison a fesztivál, melynek tematikája idén a mangalicát és az epret helyezi előtérbe, így aztán minden kiállítónál találhatunk ezekből az alapanyagből készült finomságokat. Legyünk elővigyázatosak azonban, no ne a finomságokkal szemben, hanem a várható meleggel szemben, legyen nálunk fejfedő a nap ellen, és egy palack víz a táskánkban.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.