Életforma.hu

GASZTRO

Az év szaloncukra: sós karamellás

Vannak, akik nem tudnak elszakadni a zselés és marcipános klasszikusoktól, de ínyenceknek itt vannak az új ízek!

A Demeter Chocolate sós karamellás szaloncukra nyerte el Az év szaloncukra 2020 címet; az idén először civil kezdeményezésként megrendezett versenyre a gyártók összesen 109 ízt neveztek.

A megmérettetésre az összes magyarországi gyártó meghívást kapott, akik szabadon dönthettek, hogy részt vesznek-e a versenyben és a teljes szaloncukor-kínálatukból hányat indítanak el - mondta el Az év szaloncukra eredményhirdetésén Kovács Ádám és Kovács Gergely, a Szeretem a csokit  YouTube-csatorna videós párosa, a verseny két ötletgazdája.

A szervezők fontosnak tartották, hogy a nagy cégek mellett a kisebb és a kézműves gyártók is lehetőséget kapjanak, továbbá hogy a különböző összetevőkre érzékeny fogyasztók, a kis pénzből gazdálkodók és az újdonságot keresők, valamint a gyermekeknek vásárlók számára is segítségül lehessenek a választásban.

A győztes Fotó: Demeterchocolate

Az év szaloncukra díj győztese a Demeter Chocolate sós karamellás szaloncukra lett, második helyen a gyulai Kézműves Cukrászda kókuszkrémes szaloncukra végzett, a harmadik pedig a Stühmer pisztáciakrémes szaloncukor lett.

Az év kézműves szaloncukra ezúttal a Kézműves Cukrászda mogyorónugátos tejcsokoládés terméke, a második helyezett a Demeter Chocolate Irsai Olivér szőlőpálinkás szaloncukra, harmadikként pedig a Sulyán cukrászda sós, tökmagos, fehércsokoládés trüffel szaloncukrát rangsorolták a kóstolók.

 

 

A cukormentes kategória első helyezettje a Sulyán cukrászda mandulás, aszalt szilvás, diós, étcsokis szaloncukra, a második a Stühmer mogyorókrémmel töltött tejcsokoládé szaloncukra, a harmadik pedig a Tesco Finest mandulás-csokoládés szaloncukor lett.

Az év laktózmentes szaloncukrai sorrendben a Damniczki cukrászda vörösboros-málnás szaloncukra (a szekszárdi Mészáros Pál Pincészet merlot-jával), a Lissé Fitt rumos-kakaós szaloncukor és a Chocco Garden banánhabos szaloncukor.

109 ízből választottak Fotó: Pinterest

Az év gluténmentes szaloncukra címet az Upper Bars belga étcsokoládéba mártott narancsos szaloncukor nyerte el, mögötte a Majomkenyér mogyoróvajas szaloncukor és a Szerencsi Paleobon mogyorókrémmel töltött szaloncukor végzett.

Az Év Szaloncukra a 499 forint/100gramm alatti árkategóriában a Tesco karamellkrémmel töltött szaloncukor lett, a második a Dolcetta Csendes Éj rumos-kakaós szaloncukor, míg a harmadik az Auchan tejkaramellás szaloncukor.

Az extra kategóriákban csak egy-egy győztest hirdettek.

A legjobb zselés szaloncukor a Chocco Garden meggyes szaloncukra lett.

Az év új ízének a Piros Mogyorós kókusz szaloncukrot választották.

A gyerekek kedvence kategóriában pedig holtversenyben a Tesco banános-ropogós és málnás-robbanócukorkás szaloncukor végezett az élen.

Fotó: Pinterest

Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke elmondta: a hungarikumnak számító szaloncukorból Magyarországon évente 3500 tonnát adnak el. Felméréseik szerint a háztartások 90 százaléka vásárol szaloncukrot, átlagosan 1 kilogrammnyi mennyiségben kilónként 2000 forintos áron. A legkedveltebb ízek a piacon a zselés, a kókuszos, a karamellás, a csokoládékrémes, a marcipános és a mogyorókrémes.

Mint hozzátette, a koronavírus-járvány egyik vesztese az édesipar és várhatóan szaloncukorból is kevesebb fogy majd idén, reményeik szerint azonban a visszaesés csupán átmeneti jelenség lesz.

 

Forrás: MTI


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.