Életforma.hu

GASZTRO

Bazsalikomos sörös-sajtos csirketekercs

Ámon Heni, a Heni süt neked blog szerzője ma húsos étellel jött hozzánk, amelyre igazán jól csúszik a nagy melegben egy finom sör, aki nem a fröccsöt szereti, persze az is passzol.

Itt a színvallás ideje. Imádom a göngyölt húsokat. Szeretem, ahogy valamivel meg vannak töltve, ahogy ropogósra sülnek, miközben belül szaftosak, ízesek. Elég régen készítettem már ilyet, tehát épp itt az ideje.

Hát nem ínycsiklandó? Fotó: Ámon Heni

 

Először is bepácoltam a filézett csirkecombokat finom, paprikás mustárba, borsba, és 'bátrak előnyben' jeligére chilikrémmel. Betettem egy edénybe, ahol nyakon öntöttem egy üveg (0,33 l) sörrel, aztán betettem a hűtőszekrénybe, hogy 24 órán át pihenjen a sörfürdőben. Imádok sörrel főzni, mert nem csak az étel kapja meg ezt a különleges ízt, de főzés közben én is kortyolgatva élvezhetem minden jéghideg cseppjét.

A sörpác nem megszokott, de igen jófajta módja a húsok ízesítésének. Egyrészről a sör szénsavtartalma, másrészt az összetevői tökéletesen alkalmasak arra, hogy a mustár savasságának segítségével átjárják a hús rostjait. Sózni nem szabad még ilyenkor, de bors mindenképp menjen bele, főleg, ha frissen őrölt. Hát ezek az alapok, de lássuk mi kell hozzá, és pontosan hogyan is készül!

Hozzávalók 4-6 főre: 4 db kifilézett csirkecomb, 1 cs. friss bazsalikom, 1 ü. (0,33) sör, 3 ek paprikás, fokhagymás mustár, 1 ek chilikrém, só, bors, fokhagyma, 1 db gyümölcsös chili paprika, 25 dkg mascarpone, kevés olívaolaj.

Melegítsük elő a sütőt 200 Celsius fokra! Vegyük ki a pácból a húst, és a bőrös részét itassuk le papírtörölközővel. Fektessük le egy deszkára. A belső részére, amin a mustáros pác van, tegyünk pár levél bazsalikomot, és egy-két karika chili paprikát. Tekerjük fel olyan szorosra, amennyire csak tudjuk (ha szükséges hústűvel rögzítsük), sózzuk meg alaposan a tetejét, ettől lesz majd ropogós a bőre. Majd egy serpenyőben forróra hevített olajon süssük át pár percig minden oldalát, hogy megkapja a bőrét és összeugorjon a hús, ezzel is tartva göngyölt formáját. Ezek után tegyük be a sütőbe, ahol 30-40 percig süssük 200 Celsius fokon, ha lehet légkeveréses üzemmódban. Ilyennek kell lennie:

Tálalás előtt. Fotó: Ámon Heni

Amíg sül, készítsük el a mártást. Egy serpenyőbe tegyük bele a sörös páclevet (mindent szeretek felhasználni, és amúgy is a páclé minden esetben csodás alapja szósznak), adjuk hozzá a mascarponét, 1 evőkanálnyit a fűszeres mustárból, a szétnyomkodott fokhagymagerezdeket, valamint a felkarikázott chili paprikát. Forraljuk össze az egészet, sózzuk, borsozzuk. Ezzel a mártás is elkészült. Csodás, sárga színét a mustártól kapta. Már csak a tálalás van hátra. Köretként kínálhatunk mellé sült parázsburgonyát, vagy zöldséges kuszkuszt, de bevallom, ebben a melegben magában, egy kis salátával nekünk épp elég volt. A mártás krémes, pikáns, különleges, a csirketekercs a benne lévő bazsalikomtól és chili paprikától mennyei zamatot kapott. A csirkecomb előnye, hogy sütés közben is szaftos, ízletes marad a húsa, míg a bőre kívül gyönyörű aranybarnára sült és nagyon ropogós lett. Ez a kombináció így együtt igazán pazar. Egy pohár sörrel kínáljuk!

Jó étvágyat hozzá!


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.