Életforma.hu

GASZTRO

Céklás, wasabis, sós palacsinta

Szeretjük a színes, sós palacsintákat. Mutatósak, jó ízűek, szépen tálalhatók. A képeken látható palacsintákat csicseriborsólisztből, céklával készítettük, wasabi porral ízesítettük. Nagyon finom, puha palacsintáink lettek, amelyekben sem a csicseriborsó, sem a cékla íze nem dominált, harmonikus ízegyüttesben simult össze, leheletnyit lehetett érezni a wasabi csípősségét - írja a bulkshop.hu.

Kép: bulkshop.hu

Hozzávalók 6 nagy palacsintához:

1 bögre csicseriborsóliszt

1 közepes nagyságú főtt cékla

2.5 dl céklalé (lehet főtt is) / lehet fele víz is

1 kávéskanál wasabi por vagy krém

1/2 kávéskanál só

kókuszzsír a sütéshez

Elkészítés:

1. A hozzávalókat keverjük össze, kissé sűrűbb, de jól folyós tésztát kell kapni.

2. Tegyük félre legalább egy órára pihenni. Ha az állás alatt besűrűsödik, hígítsuk vízzel vagy céklalével.

3. FONTOS: A palacsintákat nem forró, csak közepesen meleg, kizsírozott serpenyőbe kell adagolni. Meg kell várni, amíg maguktól szétterülnek, aztán kell csak gyengéden körbeforgatni őket, akár a serpenyő széléig.

4. Lassan, takaréklángon kell sütni 2-3 percig. Ha a sülő tészta teteje egy idő után már nem ragacsos, nem nedves és a fordító lapáttal jól fel lehet emelni, akkor a palacsinta kész. Nem kell megfordítani!

Zöldbab vegán Alfredo szószban szarvacska tésztával
Az Alfredo szószos tészta egy olyan étel, amelyet, ha Olaszországban járunk, szinte biztosan megkóstolunk, akkor is, ha kevés a pénzünk, spórolnunk kell, akkor is, ha dúskálunk a pénzben. Szinte mindenki szereti.

A töltésnél/feltekerésnél ez a szép sima, fényes, felső réteg kerül majd kívülre, a sült alsó réteg pedig belülre, a töltelék alá.

Jó étvágyat!

A palacsinták melegen és langyosan nagyon jól feltekerhetők, a kihűltek törékenyebbek, de kihűlt állapotban is jól félbe lehetett hajtani. Bármilyen sós töltelékkel tálalhatjuk. Mi növényi sajtkrémes, kukoricás töltelékkel szervíroztuk. A bulkshop.hu szerint nyers salátát is passzol hozzá.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.