Életforma.hu

GASZTRO

Croque Monsieur és Croque Madame, na és a francia pirítós

A Franch brunch olyan ízletes finomságokról szól, hogy ha ilyen ízorgáiákkal indítjuk a reggelt, csakis mosolygósan guríthatjuk el az előttünk álló napot. Mivel a franciák ráérősen eszik végig a menüt, talán érdemes hétvégére időzíteni.

A hangzatos fantázianevet viselő Croque Monsieur-t és a francia melegszendvicsek királynőjét, a Croque Madame-ot voltaképpen egy lágy tükörtojás választja elegymástól. A Croque Monsieur első írásos nyoma Prust: Az eltűnt idő nyomában című regényében lelhető fel, s egy párizsi kávéházban lehetett nyilvánosan először kóstolni 1910-ben.

Croque madame. Fotó: Depositphotos

 

Croque Madame hozzávalói 2 főre: 2 evőkanál vaj, 1 dl tej, fél evőkanál finomliszt, fél teáskanál dijoni mustár, só, bors, frissen őrölt szerecsendió, 1 tojássárgája, 8 szelet toast kenyér, 12 dkg gépsonka, 10 dkg sajt, 4 db tojás.

A felolvasztott vajon megfuttatjuk a lisztet, hozzáadjuk a mustárt és a tejet és sűrűre főzzük. Lehúzva a tűzről belekeverjük a tojássárgáját. A toast kenyerekre ráhelyezzük a sonkát és sajtot, megkenjük a sűrű mártással és lezárjuk egy másik kenyérrel. Serpenyőben vagy toasterben összesütjük. Míg sül, lágy tükörtojást készítünk, azaz vigyázzunk, hogy folyós maradjon a közepe. A szendvicsekre helyezzük a tükörtojásokat, meghintjük egy leheletnyi sóval és borssal.

Voltaképpen édes bundás kenyérről van szó. Fotó: Depositphotos

 

Klasszikus francia pirítós 2 főre: 6 db tojás, 2 dl habtejszín, 2 evőkanál cukor (lehet vaníliás cukor is), só, néhány db toast kenyér (fajtától függ, hogy mennyi szívja fel az öntetet), 2 teáskanál vaj, kis olaj a sütéshez, juharszirup/méz/lekvár, ízlés szerint tejszínhab a tálaláshoz, némi gyümölcs. 

A croissant sütését hagyjuk a pékekre. Fotó: Pixabay

Melegítsük elő a sütőt 250 Celsius fokra. Enyhén verjük fel a tojásokat, adjuk hozzá a tejszínt, a tejet, a cukrot és a sót egy nagy, lapos tálban. Ezután a kenyerek mindkét oldalát jól forgassuk bele a keverékbe úgy, hogy felszívják magukat a szósszal, de ne tocsogjanak tőle. Mintha a megszokott bundás kenyeret készítenénk. Melegítsünk fel 1 evőkanál vajat és 1 evőkanál olajat közepes lángon egy nagy serpenyőben. Amikor alább hagy a habosodás, süssük meg a kenyereket, amíg aranybarna színű nem lesz, ez olyan 2-2 perc oldalanként. A kész pirítóst helyezzük egy sütőlapra, és tartsuk melegen a sütőben, míg a többi kenyér elkészül. Tálalásnál tegyünk a francia pirítósokra vajat, s öntsük nyakon juharsziruppal/mézzel/ lekvárral és/vagy tejszínhabbal. Az már csak extra, ha gyümölcsök is kerülnek a tányérra. s egyesek fahéjas porcukorral is meghintik.

A franciák sokszor színesítik a palettát csinosra feltekert omlettel és croissant-nal is, melyet imádnak a tejeskávéjukba mártogatni. Ha pedig az igazi angol reggeli is izgatja a fantáziátokat, ITT OLVASHATJÁTOK.

 


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.