Hozzávalók 2 hagyományos tepsihez
2 bögre csicseriborsóliszt
4 evőkanál olvasztott kókuszzsír
őrölt kömény / lehet más fűszer is / wasabi por is
só
kevés víz és céklalé a gyúráshoz
Elkészítés
1. A száraz hozzávalókat és az olajat keverjük össze és felezzük el.
2. Az egyik felét vízzel, a másik felét reszelt cékla kinyomott levével gyúrjuk össze. A céklás részhez adjunk 1 kiskanál wasabi port is.
3. Lassan, apródonként adagoljuk a folyadékot, jól formázható, de puha tésztát kapjunk.
4. A tésztalapokat - akár lisztezés nélkül - két sütőpapír között nyújtsuk ki, gyakran forgassuk és húzzuk le róla a sütőpapírt. Vékonyra nyújtsuk, minél vékonyabb a tészta, annál finomabb a chips.
5. Sütőpapírral együtt emeljük be a tepsibe és vágjuk fel tetszés szerinti alakzatra.
6. 150 fokos sütőben süssük körülbelül 15 – 20 percig, időnként tapogassuk meg, ha még gumiszerű, akkor hagyjuk, ha inkább „zörgős”, vegyük ki a sütőből. Alacsonyabb hőmérsékleten (120 fokon) is süthetjük vagyis inkább száríthatjuk, így kicsit hosszabb idő kell a sütéshez, de biztosabban nem égnek meg, inkább száradnak.