Életforma.hu

GASZTRO

Elárvereznek egy szelet tortát Diana hercegnő esküvőjéről

Bár a jeles esemény már négy évtizede volt, de a torta ma is kitűnő állapotban van. Augusztus 11-én lehet majd licitálni rá egy aukciósháznál. Már az induló ár is eléggé borsos, de vajon végül ki veszi meg a 40 éves tortaszeletet?

A Dominic Winter aukciósház hirdette meg árverésre azt az egy szelet tortát, amelyet Károly herceg és Diana hercegnő 40 évvel ezelőtti esküvőjéről mentettek meg.

Az esküvő a '80-as évek legfontosabb eseményének számított akkoriban. A templomban 10 órakor fogadták a vendégeket, Diana Spencer 11-kor érkezett meg, majd kezdetét vette az egyházi szertartás. 12:20 perckor a friss házasok elhagyták az egyházat, hogy a Buckingham-palotába hajtsanak, ahol integettek a tiszteletükre összegyűlt tömegnek. Diana hercegnő esküvői ruhája is legendás volt a végtelenül hosszú uszályával, de a tortáról is nagyon sokat beszéltek.

A haditengerészet fegyveres erői szállították a hivatalos tortát az esküvőre. A tortát David Avery a Chatham Kenti Királyi főzőiskola vezetője készített el 14 hét alatt. A neves séf egyből két darabot készített, hogy ha az első megsérül (szállítás közben, vagy a akár az esküvőn), akkor legyen egy tartalék változat. A tortára a walesi herceg címere és a Spencer család címere került fel és 5 láb magas volt. A torta súlya 225 font volt.  Az 1981. július 29-én megrendezett esküvőn nem csak egy ezt az egy tortát fogyasztották el a megjelent vendégek, hanem ezenkívül még 27 tortát vágtak fel a pincérek.

A meghívottak közül Moyra Smith volt az, aki nem ette meg az állítólag fenséges ízű tortát, hanem lefóliázva eltette egy dobozba, mondván majd másnap elfogyasztja. A torta azonban nem fogyott el, Moyra családja 2008-ban eladta a relikviát egy másik gyűjtőnek, aki most licitre bocsájtotta.

A szakértők szerint 200-300 fontot (kb 85-128 ezer forint) várnak majd ezért az egy szelet tortáért, de még az is lehet, hogy 450-500 fontot (180-200 ezer forint) adnak érte.

Íme az árverésre ajánlott torta (Foto: Dominic Winter Auctioneers)

Persze a licitálásnál felhívták a leendő torta tulajdonos figyelmét, hogy a torta már nem ajánlott az elfogyasztásra. Ellenben a képek tanulsága szerint az az egy szelet remekül átvészelte az elmúlt 4 évtizedet, ami igencsak nagy szó!

Ezt is olvasd el a királyi családról

 


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.