Hozzávalók a tésztához:125 ml víz
25 gr vaj
75 gr liszt
15 gr keményítő
2-3 tojás
1 csipenyi sütőpor
Krém:
250 ml habtejszín
1 tasak habfixáló
2 tasak vaníliás cukor
250 gr eper
Elkészítés:
A vizet odatesszük a vajjal melegedni, a lisztbe belekeverjük a keményítőt, majd beleszórjuk a vajas vízbe. Addig keverjük, míg elválik az edény falától. Az edényt nem vesszük le a tűzről, de csak közepes láng legyen alatta. Ha jó már a tésztánk, 5 percig hűlni hagyjuk, majd egyenként elkeverjük benne a tojást. Nagyon fontos, hogy egyesével adjuk hozzá a tojásokat, és mindet addig keverjük, míg a tészta teljesen fel nem vette azt. Használhatunk természetesen robotgépet ehhez a művelethez. Ha a tészta már fényes, és a kanálról úgymond leszakad, elkészültünk. Lehet, hogy nem fog mindhárom tojás kelleni bele, figyeljük a folyamatot. Ha a tészta kihűlt, dolgozzuk el benne a pici sütőport.
Egy sütőpapírral bélelt tepsire két kanál segítségével, profibbak habzsákból 6-8 fánkocskát nyomunk, majd 200 fokra előmelegített sütőben kb. 25-30 percig sütjük. Szebbek lesznek a fánkok, ha a sütő aljába forró vízzel telt lábast helyezünk el, a gőzben szebben sülnek a fánkok. Ügyeljünk rá, hogy a sütőt ne nyissuk rá a tésztára, mert összeesik. Amikor a fánkok szép színt kaptak, kivesszük a sütőből őket, és mindnek levágjuk a kalapját egy fogazott késsel.
A tejszínt a cukorral és a habfixálóval kemény habbá verjük, ezzel töltjük meg a fánkok üregeit. Feldarabolt epret is teszünk a habra, majd visszaültetjük a fánkra a kalapját.