Életforma.hu

GASZTRO

Epres triffle

Hosszú a recept, de nem olyan bonyolult az elkészítés mégsem. A házi készítésű piskótát lecserélhetjük boltira - bár kétségtelen, hogy a saját sokkal finomabb. A gyümölcs is variálható benne.

Kép: flickr.com

Hozzávalók a piskótához:

3 egész tojás szétválasztva

3 csapott evőkanál porcukor

3 púpozott evőkanál liszt

további kellékek:

40-50 dkg eper/málna/szeder/áfonya

egy kis üveg eper lekvár

1 dl limoncello

25 dkg mascarpone

3 tojás

porcukor ízlés szerint

egy marék szeletelt mandula

ha akad, akkor édes piskótamorzsa vagy összetört Amaretti

Elkészítés:

3 tojásból piskótát sütünk. Nem volt cél, hogy szép magas legyen a piskóta, úgyhogy nem is törekedtem erre. A tojásokat szétválasztottam, a fehérjét felvertem. Amikor már jó tartása volt, hozzáadtam a porcukrot, azzal együtt fényesre, keményre vertem, majd egyenként hozzáadtam a tojások sárgáját, mindegyikkel jól elkevertem. Ezután letettem a robotgépet, innentől fakanállal dolgoztam tovább. A lisztet rászitáltam a habra, és nagy mozdulatokkal a habba kevertem. Majd sütőpapírral bélelt tepsiben vékonyan elkentem, kb. 30×30 cm-es négyzet lett belőle. 170 fokos sütőben talán 15-18 percig sült. Sütőajtó nyitogatása szigorúan tilos! Amikor a tűpróba azt mutatta, hogy kész a piskóta, tiszta konyharuhára borítottam, lehúztam róla a sütőpapírt, majd amikor kihűlt, páros számú négyzetet vágtam belőle.

Ezután lekvárral megkentem őket, kettőt-kettőt összeragasztottam, és kibéleltem velük egy üvegtál oldalát és alját. Meglocsoltam a limoncelloval. Egy lábasban megmelegítjük a lekvár maradékát, és ráöntjük az epret. Addig melegítjük, míg levet nem enged, gyakorlatilag csak át kell forrósítani. Ebben a fázisban is használunk limoncellot, szerintem egy-két evőkanál elég lesz. A meleg lekváros-gyümölcsös keveréket ráöntjük a piskótára. A szobahőmérsékletű sajtkrémet habverővel egyneműsítjük, hozzáadjuk 3 tojás sárgáját, annyi porcukrot, amennyit jónak látunk a krém édességét szabályozandó, és itt is adunk némi kis limoncellot, kizárólag a krémes állag elérése okán. Habbá verjük a három tojás fehérjét, azt is a mascarponéhoz adjuk. Amikor a krém elkészült, rákanalazzuk a piskótás-epres desszerte, az asztalhoz ütögetjük a tálat, hogy a krém minél jobban lefolyhasson az alsóbb rétegekig, majd fóliával letakarjuk, betesszük a hűtőszekrénybe. Minimum 12 órát állnia kell. Tálalás előtt egy kis száraz serpenyőben pirított mandulaforgáccsal szórjuk meg a desszert tetejét, ha akad egy kis Amaretti, amit még rámorzsolhatunk, tegyük meg.

A sokoldalú tiramisu
A tiramisut mindenki szereti, elkészíteni gyerekjáték, azonban azt vajon tudod-e, hogy variálni is lehet számtalan módon? Megmutatjuk, mi hogyan csináljuk.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.