Életforma.hu

GASZTRO

Fetás, zöldséges töltött csirkemell

Szerintem a csirkemell a legeslegváltozatosabban variálható húsfélénk. Szaftosabb, mint a pulyka, többen fogyaszthatják, mint a sertést vagy a marhát, egyszóval igazi áldás, ha sokféle csirkemell receptet ismerünk. Remek csirkés receptjeitek számát szaporítjuk ezzel a töltött variációval.

Kép: Hajós Ágnes

Hozzávalók 4 főre:

4 nagyobb csirkemell-filé, egyenként kb. 25 dkg-osak

20 dkg feta

4 db olajban eltett aszalt paradicsom lecsepegtetve

5 dkg bébispenót

1 kis tojás

só, bors

2 szelet bacon

olívaolaj

Elkészítés:

A bacont apróra vágjuk, zsírját egy serpenyőben kiolvasztjuk, a pörcöket kivesszük, kihűtjük.

Egy tálban villával összenyomkodjuk a fetát, hozzáadjuk a bacont, az apróra vágott aszalt paradicsomot, a tojást és szép adag frissen őrölt borsot. Nagyjából simára keverjük, megkóstoljuk, ha kell, megsózzuk.

A csirkemellekről levágjuk a „lengő” részt, félretesszük más ételhez, én lefagyasztottam. A maradék húst késsel először balra, majd jobbra bevágjuk, kihajtjuk, mint egy könyvet. Ha még vastag a kihajtott rész, ismét bevágjuk, az a lényeg, hogy minél nagyobbra ki lehessen „nyitni”. Mindkét oldalukat kiklopfoljuk, de lehetőség szerint maradjanak egyben. Mindkét oldalukat sózzuk, borsozzuk.

A húsok egyik hosszabbik oldala mentén egy csíkban kirakjuk a bébispenót levelekkel, majd elosztjuk rajtuk a tölteléket, óvatosan felcsavarjuk. Egy akkora alufóliadarabot levágunk, amire a rolád simán ráfér, vékonyan bekenjük olajjal. Ráfektetjük a tekercset, felcsavarjuk, a széleit szaloncukorszerűen megtekerjük. Így járunk el a többivel is, egy tepsibe ültetjük, fél cm-nyi vizet öntünk alá. 180 fokos sütőben fél órát sütjük, kivesszük. Ha már elbírja a kezünk, göngyöljük ki a húsokat, a bacon visszamaradt zsírján gyorsan átpirítjuk.

Lecsós, gombás csirke
Lám, lám, mire jó a nyáron eltett házi lecsó! Ha van néhány szem gombánk – vagy cukkinink, egy darab brokkolink akár -, csodás csirke ételt varázsolhatunk az asztalra percek alatt.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.