Életforma.hu

GASZTRO

Focaccia lilahagymával

A focaccia az olasz konyha egyik közkedvelt tagja, nem más, mint egy lisztből, élesztőből és vízből álló lapos kenyér. Számtalan variációban létezik, de a világ szinte minden táján sütnek hasonló lepényféleséget hasonló tésztából. Összehasonlításképpen a magyar langallót említenénk.

Kép: pixabay.com

Hozzávalók:

45 dkg liszt

50 dkg lilahagyma

2 dkg friss élesztő

2,5 dl meleg víz

8 dkg vaj

1 teáskanál cukor

1 teáskanál só

Elkészítés:

Az élesztőt a szokásos módon egy kis cukorral, langyos vízben felfuttatjuk. A lisztet tálba tesszük, sózzuk, majd a felfutott élesztős folyadékot és a maradék lisztet is hozzáadjuk. Alaposan összedolgozzuk a tésztát. Elég lágy lesz a tésztánk, ettől ne ijedjünk meg. Meleg helyen, letakarva kétszeresére kelesztjük. Közben a megtisztított lilahagymát karikára vágjuk, a megolvasztott vajon egy egészen pici víz hozzáadásával puhára, édesre pároljuk.

Másfél órás kelesztés után a tésztát deszkára esszük, 2-3 perc alatt átgyúrjuk. Egy kiolajozott sütőlemezre tesszük, elegyengetjük a tésztát, és újabb fél órán át kelesztjük. Végül eloszlatjuk rajta a hagymát, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük.

Kenyérlángos, a magyar pizza
Ugye tudjuk, hogy a töki pompost nem akkor találták fel, amikor a kézműves vásárokon és fesztiválokon elkezdték árulni méregdrágán? De nem ám! Régen, amikor kemencében sült a kenyér, a megkelt tésztából mindig lecsippentettek egy darabot, amit a gyerekeknek sütöttek meg, aztán a kamrában található finomságokkal gazdagon megrakták. Őrizzük meg a hagyományainkat, és bátran álljunk neki a pompos sütésnek otthon is!


Tudatos étkezéssel hatékony fogyás: a kalóriaszabályozás jelentősége

Tudatos étkezéssel hatékony fogyás: a kalóriaszabályozás jelentősége 

Gondoltál már arra, hogy mennyivel egyszerűbb lenne elérni a fogyási céljaidat, ha minden nap pontosan tudnád, mennyi kalóriára van szükséged?
Ízletes mexikói ételek Budapest szívében

Ízletes mexikói ételek Budapest szívében 

Budapest sokszínű gasztronómiai kínálata folyamatosan bővül, és egy különleges élményt nyújtó helyszínen mindig újabb meglepetések várják az ínyenceket.
Airfryer a mindennapokra: így lesz egészségesebb a gyors vacsora

Airfryer a mindennapokra: így lesz egészségesebb a gyors vacsora 

Az airfryer az utóbbi évek egyik legnépszerűbb konyhai innovációja.
Ilyen egy tökéletes hétvégi reggeli

Ilyen egy tökéletes hétvégi reggeli 

Gondoltál már arra, mikor volt utoljára, hogy igazán kipihentél valahol egy hosszú héten át tartó munka után, miközben gyönyörű környezet vesz körül, és ínycsiklandó fogásokat élvezhetsz? Egy különleges étkezési élmény, mint a brunch, nem pusztán az étkezésről szól, hanem egyfajta rituáléról, ami összekapcsolja az embereket, korosztálytól függetlenül. Családtagokkal és barátokkal eltöltött minőségi idő, ahol a beszélgetések és az ízek találkozása teremti meg az élményt.
Hogyan élvezd az édességeket anélkül, hogy szabotálnád a diétád?

Hogyan élvezd az édességeket anélkül, hogy szabotálnád a diétád? 

  Sokan úgy vélik, hogy a diéta és az édesség fogyasztása kizárják egymást. Gyakran hallani, hogy akik odafigyelnek a táplálkozásukra, le kell hogy mondjanak a cukorról és a csokoládéról. 
Hús nélkül is teljes az élet? A vegetáriánus életmód mögött

Hús nélkül is teljes az élet? A vegetáriánus életmód mögött 

Az utóbbi években tapasztalható növekvő érdeklődés a húsmentes táplálkozás iránt, ami részben etikai, részben pedig egészségügyi megfontolásokból fakad.
Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.