Életforma.hu

GASZTRO

Főtt füstölt pulykacomb különlegesen elkészítve

Miért ajánljuk? Mert nemsokára itt a húsvét, és mert ez a recept, bár a hagyományos sonka és tojás szerepel benne, picit eltér a megszokottól. A hús kiváló fehérjeforrás, és vitaminokat is tartalmaz, ám bármilyen füstölt húsról azt állítani, hogy egészséges, merész - és persze hamis - kijelentés lenne, hiszen a tartósításához használt tekintélyes mennyiségű só mellett a füstöléses eljárásról sem lehet ezt állítani.

Ám ritka ünnepi alkalmakkor, mint amilyen a húsvét is, bátran az asztalra tehetjük. Az ajánlott recept talán amiatt „egészségesebb”, hogy a szokásos, sertéscombból készült sonkafélék helyett pulykahús a főszereplője. A hagyományos húsvéti tálak másik fontos alkotóelemének, a tojásnak biztosan több, sőt sok jó pont adható, bár ember legyen a talpán, aki el tud igazodni a táplálkozástudománnyal foglalkozók egymásnak szögesen ellentmondó – néha önmagukkal is ellentmondásba keveredő – állásfoglalásai között, amikor például a tojás koleszterintartalmáról és érfalakra gyakorolt hatásáról esik szó. Ám mára az a vélemény kerekedett felül, hogy a táplálkozással a szervezetbe kerülő koleszterinmennyiség nem befolyásolja számottevő mértékben a vér koleszterinszintjét. Sőt, vannak, akik állítják, hogy a tojásfogyasztás javítja a vérzsír-, így a koleszterinértéket is. Így a tojásról elmondhatjuk, hogy szinte tökéletes táplálék, szinte minden létfontosságú ásványi anyag és vitamin megtalálható benne – a C-vitamin kivételével –, miként az összes nélkülözhetetlen esszenciális és számos nem esszenciális aminosav is, mindemellett még megfelelő arányban tartalmaz telített és telítetlen zsírsavakat is.

Főtt füstölt pulykacomb tormás almapüréágyon, buggyantott tojással töltött sajtfelfújttal

Hozzávalók: 60 deka főtt füstölt pulykacomb (szeletelve); 4 deka vaj (+ a kivajazáshoz), 4 tojás fehérje, 3 tojássárgája, 2 deci tej, egy kis fej vöröshagyma, csipetnyi szerecsendió, 4 deka liszt, egy kiskanálnyi mustár, 15 deka reszelt sajt, só, bors, 2 deci tejszín, 4 darab buggyantott tojás; fél kiló alma, 1 deci fehérbor, 1-1 csipet őrölt fahéj és szegfűszeg, egy kisebb citrom, 1 evőkanál cukor.

Sajtfelfújt elkészítése: forraljuk fel a tejet az apróra vágott vöröshagymával és szerecsendióval, majd szűrjük le. Olvasszuk fel a vajat, keverjük a liszthez, és adjuk hozzá a mustárt. Fél perc főzés után keverjük a forró tejbe, majd együtt főzzük még fél percig. Adjuk hozzá a sajt felét, a tojások sárgáját, a sót és a borsot. Verjük fel a tojásfehérjét, és adjuk a tejes-sajtos sárgájához. Kivajazott tortaformába helyezzük a négy buggyantott (ecetes vagy citromleves vízben 3-4 percig főzött felütött) tojást, ráöntjük a masszát, és sütőben 200 Celsius-fokon 20 percig sütjük.

Almapüré elkészítése: a meghámozott almát kis kockákra vágjuk, lábasba tesszük, a borral és egy kevés vízzel felöntjük, cukorral, citromlével, fahéjjal és szegfűszeggel ízesítjük, majd lefedve 15 perc alatt puhára főzzük, pépesítjük, kihűtjük.

További különleges recepteket és szép ételfotókat talál a Konyha & Fürdő magazin tavaszi számában. Keresse az újságárusoknál!

A cikk a Piac & Profit magazin 2011 áprilisi számának NHD mellékletében jelent meg.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.