"Most éppen Budapesten vagyunk. Az első hullámnál azt gondoltuk a párommal, hogy Amerikában fogjuk nyugodtabban átvészelni a karantént, mert az egy hatékony, működőképes ország. De a járvány hatására Amerika másképp kezdett viselkedni. Mi ott éltük meg, hogy nincs vécépapír, őrült felvásárlás kezdődött, hetekig nem volt kézfertőtlenítő. Amikor úgy láttuk, hogy nem változik a helyzet, és még a végén ott ragadunk, május elején sikerült az egyik utolsó járatra helyet szerezni" - mondja Vasárnapi Blikknek Frei Tamás.
Mióta itthon van párjával, csak nyaralni mentek el Budapestről, de a zsúfolt Balaton helyett az olasz Alpokat választották, ahol sokat kirándultak a természetben. "Az volt a benyomásom, hogy az olaszok tanultak az első hullámból, és sokkal fegyelmezettebbek voltak nálunk, magyaroknál."
Az egykori riporter mindig ott érzi magát otthon, ahol épp van.
"Négy helyen élünk, ingázunk, a munka, a feladatok visznek mindig valamerre. Budapesten, Firenzében, Nizza mellett és Miamiban töltjük az időnket, ami kívülről nézve nyughatatlanságnak tűnhet, de ahhoz képest, hogy két évtizedig folyamatosan utaztam a riporteri munka miatt, és bőröndből éltem, ez az élet számomra kifejezetten megnyugvás. Volt olyan esztendő, amikor tíz hónapon keresztül egyik szállodából költöztem a másikba. Ezt persze lehet irigyelni, de egy idő után már nem olyan jó"
Azt meséli, nem egyszerű párt találni, de szerencsére, rálelt arra a nőre, aki ugyanezt az életformát kedveli.
"Krisztinának hívják, és már két és fél éve vagyunk együtt. A párkapcsolatnak van ugyan szervezési nehézsége, úgy kell intézni a munkánkat, hogy tudjunk mozdulni. A közös életünkben sok fogaskeréknek kell kapcsolódnia, de egyre rutinosabban oldjuk meg. Jobban beszél nálam franciául. Kislányként Algériában élt, francia iskolába járt, és ami a legfontosabb: neki is nyitott a világ."
Március, áprilisban még nem volt biztos abban, hogy a Cafe Frei miként éli túl a járványt, de ma már okosabb és sokkal nyugodtabb e tekintetben. 'Az elmúlt tíz év munkája stabillá tette a brandet. Itthon kifejezetten a magyar vendégek kávézója vagyunk, így nyáron nagyjából helyreállt a forgalom, egyedül a repülőtéren zártunk be, és két budapesti irodaépületben, melyek tőlünk függetlenül is bezártak. A nagy irodaházakban a kávézóink sorsa most persze újra nyitott kérdés, mert megint durvul a járvány, sőt, most már maszkot kell viselni mindenhol, minden kávézóban. Szóval újra kiszámíthatatlan a helyzet, de megnyugtat, hogy amikor újra nyithattunk, a vidéki hálózatunkban a tavalyi forgalmat hoztuk."
Az íróként is számon tartott Freit már a televíziózás előtt érdekelte a kávé, gyakorlatilag végigkísérte az életét. Az amerikai egyetem után kezdett dolgozni a Magyar Rádióban. Forró helyszínekre utazott, háborúkba, zűrzavaros szituációkba, például a szomáliai polgárháborúba. Így jutott el a kilencvenes évek elején Medellínbe, a Pablo Escobar-féle kolumbiai kábítószer-háború kellős közepébe. Amikor már nagyon veszélyessé vált a helyzet, autóbombák robbantak, felment a hegyekbe. Így jutott el életében először egy kávéültetvényre, ahol olyan fantasztikus kávét ivott, amilyet addig még soha – ekkor vált szenvedélyévé.
"Amerikában, New Jersey-ben és Floridában vannak partnereink, főleg a kávéhoz kötődő ízesítőtechnikák miatt, de sokat járok dél- és közép-amerikai ültetvényeken is. Persze más irányban is mozgunk, nemrégiben szerződést írunk alá, mert kávéfarmot szeretnénk bérelni Laoszban. Szóval azon felül, hogy már nyolc országban vannak Cafe Frei kávézók, amúgy is elég szövevényes ez az üzlet. Sok utazással és kapcsolattartással jár. Szeretném elérni, hogy a cserjétől a csészéig minden lépést, beleértve a termesztést is, mi magunk csináljunk."
Mint mondja, már nem bújik elő belőle a riporter, már csak a regényíró éne válik érdeklődővé. Könyvei eseményei nagyon intenzíven a minket körülvevő világban játszódnak. Most készül a hatodik, a Peking szindróma című regénye. Még ma is egy jó kávé mellett alapos lapszemlével kezdi a napját, öt és fél nyelven. A „fél” az a francia.
