Életforma.hu

GASZTRO

Habos, gyümölcsös piskótarolád

Bármilyen családi ünnepre kitűnően megfelel ez az igen dekoratív, és egyáltalán nem bonyolult habos, gyümölcsös rolád, melegen ajánlom!

Kép: Kandikó Éva

Hozzávalók a piskótához:

3 nagy tojás

plusz 2 tojássárgája

8 dkg liszt

egy csipet só

11 dkg cukor

6 dkg olvasztott, lehűtött vaj

a krémhez:

3 dl zsíros tejszín

1 evőkanál porcukor

gyümölcsök ízlés szerint

Elkészítés:

A tojásokat tálba ütöttem, hozzáadtam a cukrot, elkevertem. Forrásban lévő víz fölé fém tálat helyeztem (a tál alja ne érjen az edénybe!), majd a cukros tojást addig habverőztem, amíg a cukor felolvadt benne. Oda kell figyelni, néhány perc az egész művelet, de mivel a fém tál pillanatok alatt átforrósodik, igencsak sebesen kell kavarni, hogy a tojásból ne legyen rántotta. Ha beledugjuk az ujjunkat, érezzük, hogy a tojás langyos, tehát feltehetően a cukor elolvadt benne. Ekkor átöntöttem a robotgép táljába, és 4-5 percig nagy sebességgel csodálatosan szép, halványsárga krémet kevertettem a géppel. A krém tetejére rászitáltam a lisztet és a sót, majd szilikon spatulával elvegyítettem a krémben, az olvasztott vajat pedig a végén csorgattam bele, azzal is homorénre kevertem. Ilyenkor a hagyományos mozdulattal dolgozzunk, ne verjük a krémet, hanem nagy, könnyű mozdulatokkal vegyítsük el benne a szárazanyagot, hogy minél kevesebb levegőt dolgozzunk ki a krémből.

Kivajazott, sütőpapírral bélelt sütőlapra kentem a masszát, egyenesre simítottam a tetejét, és 230 fokos sütőben 7 perc alatt megsütöttem.

Még forrón ráfordítottam egy tiszta konyharuhára, lehúztam a talpáról a sütőpapírt, és azon forrón feltekertem a konyharuha segítségével roláddá, hagytam kihűlni.

A tejszínből a cukorral (és némi habfixálóval, mert nemigen akart a hab rendes állagot felvenni) habot vertem, és a kihűlt, ismét kitekert piskótatekercset egyenletesen megkentem a habbal. Gyümölcsökkel szórtam meg, aztán még egyszer utoljára feltekertem. A külsejét is megdíszítettem a maradék tejszínhabbal, ami így aztán kellemesen megtartotta a külső díszítést. Hűtőben pihentessük legalább 30 percig.

Meggyes-mákos pite
A meggy és a mák remek párosítás, nagyon jól kihozzák, kiegészítik egymás ízeit. A lédús meggy pedig segít a mák viszonylagos szárazságán.


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.