Hozzávalók:
- 20 dkg lágy kecskesajt
- kígyóuborka
- készen kapható füstölt lazac nagyobb kockára vágva
- 4 gerezd fokhagyma apróra vágva
- 1 nagy csokor zöldfűszer, ami lehet rozmaring, oregánó, rozmaring, kakukkfű vegyesen - apróra vágva
- 2 ek finomra vágott vöröshagyma
- 2 ekapróra vágott snidling
- frissen színes bors - ízlés szerint
- só - ízlés szerint
Elkészítés:
Keverd össze egy tálban a natúr sajtot, a hagymákat, a zöldfűszereket, a sót és a borsot. Mosd meg az uborkát, szárítsd meg, majd karikázd fel. Halmozz rá egy kis sajtkeveréket, és mindegyik tetejére tégy egy kis lazacot. Ennyi az egész! Jó étvágyat a hétvégi bulihoz! És ajánlom hozzá az alábbi koktélt...
Ruby Riserva – ez igazi Unicum!
Nemrég mutatták be a sajtó munkatársainak a Zwack család újdonságát, az Unicum Riservat! Már akkor ízelítőt kaphattunk a csodás új termékből, amikor a Zwack Unicum Múzeum és Látogatóközpontban fogadásunkkor ezzel a koktéllal fogadtak bennünket! Senki sem tudott ellenállni! Miközben kortyolgattam, arra gondoltam, nemcsak akkor volt isnteni, hanem milyen remek lesz ezt iszogatni egy nyárestén a teraszon! Íme tehát a kitünő recept – csak Nektek!