- 1,5 kg törpeharcsa
- ½ liter olaj
- só
Elkészítés:
Tisztítsuk meg, belezzük ki a törpeharcsákat, majd vágjuk le fejüket, farkukat, majd mossuk le. (A farkak, fejek, uszonyok jók lehetnek egy kis halászlé alaplevéhez!) Sózzuk meg, tegyük hűtőbe, majd hagyjuk benne állni 1-2 órát. Tegyük jénaiba a halakat, adjuk hozzá az olajat és kb. 2 dl vizet. Egy rostát tegyünk a tűzre (pl. ha gázos a tűzhely), hogy az üveget ne közvetlenül érje a hő! Így, alig bugyogva, három órán át lassan főzzük a halakat. A végén jól lezárjuk az egészet. Tegyük hidegre, majd napokon át „rájárhatunk”, csak vigyünk mellé mondjuk egy pirítóst! Jó étvágyat!
A halászlé alapleve oly bőségesre sikeresedett, hogy lefagyasztottam. Most elő vele, mert nagyszerű lesz a paellához! Természetesen ez a fogás nem belga, de Brüsszel multikulturális konyhavilágában mindennapos. Első brüsszeli forgatásom első estéjét is ez koronázta meg – egy nagy korsó belga barna sör kíséretében! Pompás! Ibéria étele szinte mindennel kombinálható, most mutatok egy egyszerűt a tenger gyümölcseivel!