Életforma.hu

GASZTRO

Igazi superfood, mégis keveset fogyasztunk belőle

Ismerd meg jobban a laskagombát!

A laskagomba is igazi superfood, mégis sokkal kevésbé ismerjük jótékony hatásait, felhasználási lehetőségeit, mint a csiperkének. Talán ez az egyik oka, amiért a csiperkéhez képest jóval kevesebbet fogyasztunk belőle, annak ellenére, hogy gyulladáscsökkentő hatása erősebb, kevesebb kalória van benne és ízvilága is jellegzetesebb. Az Európai Friss Csapat – az ízek ereje program összegyűjtötte, amit mindenképp tudni érdemes a laskagombáról.

Több mint élelmiszer: superfood!

A gombákat 30 ezer éve fogyasztja az emberiség, nemcsak élelmiszerként, hanem gyógyszerként is felhasználva. Köszönhető ez annak, hogy a gombák rendkívül sok pozitív élettani tulajdonsággal rendelkeznek és számos gyógyhatású anyagot is tartalmaznak.

A laskagomba igazi superfood, amely kifejezetten gazdag fehérjében. A gombafehérje nagy része könnyen emészthető, ráadásul biológiai értéke megközelíti az állati fehérjékét, ezért remek fehérjeforrás. A laskagomba energiatartalma alacsony, koleszterint nem tartalmaz, víz- és élelmirost-tartalma azonban magas. Gazdag A-, B-vitaminokban, káliumban, foszforban és magnéziumban, illetve kitűnő forrása a D-vitaminnak is. Kifejezetten ajánlott szív- és érendszeri betegségekkel küzdőknek, mert hozzájárulhat a vérnyomás csökkentéséhez. Emellett hatékony gyulladáscsökkentő, és immunstimuláló hatású. Élelmi rostokban dús, ami elősegíti szervezetünk harmonikus működését, csökkenti a koleszterinszintet és támogatja a bélrendszer működését. A laskagombában antioxidáns és rákellenes vegyületeket is vannak, amelyek fokozhatják az immunmoduláló és a daganatellenes aktivitást.

A laskagomba igazi superfood (Foto: Shutterstock)

Hogyan vásároljunk laskagombát?

Laskagomba vásárlásnál a legfontosabb, hogy friss gombát válasszunk, melynek illata kellemes, kalapja rugalmas, roppantható, széle ép és enyhén befelé hajlik. Az öregebb gomba már veszített nedvességtartalmából, ezért a kalap szélei erősen berepedezettek. Érdemes a frisset választani, mert nemcsak tovább tárolható, hanem könnyebb felaprítani és a főzésnél is hamarabb megpuhul.

Tárolási tippek laskagombához

Szobahőmérsékleten a laskagomba nagyon gyorsan veszít minőségéből, ezért vásárlás után minél gyorsabban fel kell dolgozni, vagy hűtőbe kell tenni. A frissen szedett laskagomba hűtőszekrényben 1-6°C fokon akár 6-10 napig is eláll.

A friss laskagomba fagyasztható is, és akár 6-8 hónapig eltartható, de célszerűbb előkészítve (megpárolva vagy blansírozva), esetleg készételként lefagyasztani. Például a bepanírozott laskagombát vagy a gombafasírtokat érdemes egyesével lefagyasztani, majd a megfagyás után bezacskózni, mert így nem fagynak össze és könnyebben süthetők lesznek.

A jó minőségű, fiatalabb gombakalapokat szárítva vagy porítva is tartósíthatjuk. A por levesekben, mártásokban feloldva használható, míg a szárított gombát felhasználás előtt be kell áztatni, hogy visszanyerje a szárítás során elvesztett víztartalmát. Ekkor sok ízanyag is kioldódik az áztatóvízbe, ezért célszerű azt is felhasználni miután leszűrtük.

A gombákkal kapcsolatos tévhit, hogy pucolni vagy mosni kell őket. A laskagombát ne hámozzuk meg, mert a kalapbőr rengeteg értékes tápanyagot tartalmaz. Mosni sem szükséges, mert a termesztett laskagomba alig tartalmaz szennyeződéseket. Esetleg a termesztőközegből lehetnek rajta maradványok, de ezeket legjobb papírtörlővel eltávolítani. Ha mégis ragaszkodunk a mosáshoz, akkor is csak egészen rövid ideig kell folyó víz alá tartani, mert különben gyorsan teleszívja magát vízzel és elveszti az aromáját.

A laskagomba minden része felhasználható (Foto: Shutterstock)

Használjuk fel minden részét!

  • A laskagombából a szára és a tönkje is kitűnően felhasználható, igaz, érdemes más-más fogásokat készíteni belőlük.
  • A kalapot elkészíthetjük egészben vagy szeletelve is. Ha szeleteljük, akkor a rostszerkezete miatt a lemezekre merőlegesen tegyük, a tönkhöz közeledve egyre vékonyabban.
  • A tönköt érdemes apróra vágni vagy ledarálni. Apróra vágva levesekbe, pörköltökbe, húsok mellé öntetként készíthetjük el. Ledarálva készíthetünk belőle fasírtot, szószokat vagy házi ételízesítőt.
  • A laskagomba fogyasztható nyersen is, például salátákban, bár ekkor enyhén csípős ízű, ezért érdemesebb blansírozás után a salátákhoz adni.
  • A laskagomba sokoldalú felhasználhatósága miatt nemcsak a gombakedvelők számára finom és egészséges élelmiszer, hanem a fogyókúrázók és a vegán étrendet követők számára is.

A pörkölttől a levesen át, fasírtként vagy rántva, grillezve vagy párolva, salátába vagy raguként is elkészíthetjük, a megfelelő fűszerekkel kiegészítve mindig harmonikus ízvilágú, isteni fogásokat készíthetünk, amelyek még laktatók is, és egészségünk megőrzéséhez is hozzájárulnak.

Ha kedvet kaptatok a laskagombához, próbáljátok ki Bernáth József, az Európai Friss Csapat program séfjének új, izgalmas laskagombás receptjét ITT!

Ezt is olvasd el:


Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás?

Prémiumételek házhoz: luxus vagy hétköznapi realitás? 

Ki ne örülne annak, ha minden nap éttermi minőségű fogásokat fogyaszthatna? Régen ez csak a kiváltságosok luxusa volt, de mostanra akár a hétköznapjaink részévé is válhat. Persze, ehhez kellenek olyan szolgáltatók, akik nem egyszerűen csak kiviszik a meleg ebédet, hanem odafigyelnek a minőségre is.
Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb?

Szemes vagy kapszulás kávé? Melyik a gazdaságosabb? 

A mindennapi kávézás élménye kétségtelenül sokféle lehet. Valaki a gyors megoldásokat, mások a hagyományos módszereket részesítik előnyben. De vajon melyik a kedvezőbb választás, ha pénztárcánkat és környezetünket is számításba vesszük?
Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni!

Nem csupán az ételről, a hozzá illő borról is érdemes gondoskodni! 

Alig akad olyan hölgy, aki élete valamely pontján ne látta volna vendégül élete párját vagy épp a legjobb barátait egy fantasztikus vacsora keretein belül. Persze alkalmasint nagyszerű élmény étteremben randevúzni, ahol semmiről nem kell gondoskodni, csupán jól kell választani.
Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj?

Immunerősítés felsőfokon: mire figyelj? 

Vajon hogyan tudjuk egész évben épségben tartani az immunrendszerünket? Pár évvel ezelőtt, amikor a koronavírus-járvány kitört, akkor szinte napi szinten foglalkoztunk vele, azóta azonban kicsit háttérbe szorult. Pedig mindenki szeretné elkerülni a fertőződést.
Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt!

Készíts saját kezűleg gyulai kolbászt! 

A gyulai kolbász szinte minden magyar család hűtőjében ott lapul, ennek ellenére sokan nem tudják, hogy az eredeti recept alapján otthon is elkészíthető. A mai cikkünkben eláruljuk, hogyan.
Poharak, kések a vendéglátóiparban

Poharak, kések a vendéglátóiparban 

Az ételfogyasztás természetes módon társul az italfogyasztással, ezért az éttermek számára létfontosságú, hogy minden italféleséghez rendelkezzenek pohárral, hiszen a fogyasztási élmény kizárólag így lesz teljes. Különösen fontos ez a boroknál, ahol az ital élvezetéhez hozzátartozik annak megtekintése, megszagolása, kóstolása, ezekhez pedig megfelelő borospohárban kell szervírozni a nedűt.
Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere

Tejmentes zebratorta, ami tényleg szem-szájnak ingere 

Vannak napok, legyenek azok ünnepnapok vagy csak egy egyszerű hétköznapok, amikor valami igazán különleges finomságra vágyunk. Ilyenkor elvárható, hogy az édesség finom és szemet ingerlő is legyen, ha meg a legtöbb ételérzékeny is fogyaszthatja, az maga a csoda. Egy ilyen tej-, glutén- és cukormentes sütemény, a limekrémes zebratorta receptje, ami ráadásul a paleo étrendbe is tökéletesen beleilleszthető.
Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából

Nemes célt tűz ki a Waterdrop az óceánok világnapja alkalmából 

Az óceánok világnapján megjelenő exkluzív, sorszámozott Waterdrop üvegkulacs a tengerek jól ismert csodáit idézi, értékesítéséből pedig közvetlenül hozzájárul a fejlődő országok ivóvíz-ellátottságának növeléséhez.
A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni

A SPAR legfrissebb kutatási eredményei megmutatták: megéri a minőséget képviselni 

A tudatos vásárlók fontos szempontnak tartják, hogy a polcokon lévő termékek és csomagolásuk, a logisztikai és az élelmiszer-termelési folyamatok átláthatóak legyenek, és hogy a minőségét nemzetközi szabványok tanúsítsák - ez derült ki a hazai üzletlánc megrendelésére készült átfogó év eleji kutatásból.
A gázgrillek legjobb tulajdonságai

A gázgrillek legjobb tulajdonságai 

A nyári szezon közeledtével sokakban merül fel a gondolat, hogy érdemes lenne beszerezni egy új grillsütőt. De a választás már nem annyira egyértelmű. Rengeteg kérdés merülhet fel ennek kapcsán, amikre csak hosszas kutatás és kérdezősködés után kapunk választ. A következő cikkben bemutatjuk, hogy miért és kiknek érdemes egyáltalán gázos típusú kerti grillsütőben gondolkodnia.