Hozzávalók:
● 80 deka lazacfilé
● 1 evőkanál méz
● 1 evőkanál édes fűszerpaprika
● fél teáskanál citrombors
● 1 teáskanál tengeri só
A körethez
● 40 deka spenót (fagyasztott is megfelelő)
● 1 evőkanál kókuszolaj
● 1 gerezd fokhagyma
Elkészítés
A lazacokat mossuk meg, papírtörlővel töröljük szárazra, és szeleteljük fel. Egy kis tálban keverjük össze a paprikát, a borsot és a sót. Locsoljuk meg a mézzel a lazacfiléket, és szórjuk meg a fűszerkeverékünkkel, majd 1 órára tegyük hűtőbe, hogy az ízek összeérjenek. Felforrósított serpenyőben 4-5 perc alatt süssük meg a bőrös oldalát, majd fordítsuk meg, és süssük további 2-3 percig. A kókuszolajat/zsírt egy serpenyőben megolvasztjuk, a fokhagymanyomóval kipréselt fokhagymát is hozzáadjuk, beledobjuk a spenótleveleket, és 2-3 perc alatt összefonnyasztjuk. Tálaláskor a spenótlevelekre helyezzük a lazacfilét, és frissen facsart citrom levével meglocsoljuk. (Silye Gabriella, BioTechUSA sporttáplálkozási szakértő)
● Ha szigorú diétán vagyunk, a méz kicserélhető egy kis kókuszolajra.
S bár a fokhagymaillat nem túlzottan teszi próbára a kezet, nem árt, ha elővigyázatosak vagyunk. Így most egy szagsemlegesítő szappan és egy hozzá való tartót ajánlunk, amely nem csak fokhagymához, hanem például hagymához is jól jöhet.
Az Életforma Shopban pedig mindig találhatsz más ötletes dolgokat is!
● További Életforma-receptek itt!